Skicc vagy rajz? Egy pisztráng grafika műhelyünkből
Skicc vagy rajz? Egy pisztráng grafika műhelyünkből ami sehogy nem illeszkedik az ázsiai kultúrába. Legalábbis erőltetni kéne a dolgot ahhoz, hogy valami analógiát közel hitelesen tálaljunk. Mondjuk jöhetnénk azzal, hogy Japánban is van pisztráng kultusz (legalábbis az ottani legyező horgászok között) ami igaz is de ez a világon mindenhol máshol így van. Vagy jöhetnénk azzal, hogy a Japánban élő horgászok sokan fétis szerűen szeretik és ápolják európai és amerikai horgászfelszereléseiket melyekkel a social média minden platformján dicsekednek is. De ezek a mondatok semmit sem érnének, ha nem tudnánk, hogy példának okáért egy Japán juhar (Momiji) erdő alatt húzódó patak pisztrángjaira legyezni milyen élmény lehet. Innen nézve már izgalmas lehetne az ázsiai megközelítés de az a helyzet, hogy a művészet külön szerethető individuális sajátossága, hogy sosem szorul olyan magyarázatra mely a létjogosultságát volna hivatott bizonygatni. Na jó… annyit esetleg, hogy japánban is rajzolnak pisztrángokat. De többet nem, tényleg ennyi…
A rajz egyébként ismét egy olyan mű mely Tirpák Bálinttól származik és ez a mű is a Trout Art műfajt erősíti. Itt számos előkép utalásai tetten érhetőek – példának okáért a műlegyező horgász közönség nyilván magától értetődően felismeri a Szivárványos pisztráng ábrázolások klasszikus Trout Art jegyeit mint a részletes és kevésbé kidolgozott területek találkozásait és a hal fej részének fókuszpontba helyezését. A klasszikus és tradicionális Trout Art motívum már-már emblematikus az egész világon és a legnagyobb brandek és csoportosulások is előszeretettel használják logóikban az ívben megjelenő pisztrángot. Az íves forma az ugró illetve a szákban megpihent halra enged asszociálni – ami egyértelműen a horgász legszebb látott pillanatai közé tartozik.
A rajzok külön érdekessége a mai kortárs művészetben, hogy gyakorlatilag underground műfajjá változott a szabadkézi rajz – illetve ide menekült a legtöbb rajzoló a hangos középszerű mindenki tud rajzolni valahogy életérzés elől. A rajz olyan lett mint a könyv. A könyv aminek van táblája, gerince, előzéke és valódi ívvarrása. Olyan lett mint az irodalom és a szépirodalom. Kevesek kiváltsága. Azoké akik tudnak olvasni illetve azoké akik látnak. A szó nem optikai értelmében kell látni csupán egy ceruza rajzot de ezt fájó volna kifejteni mert az olyan lealacsonyító volna mint egy gyönyörű nőt személyleírás alapján bemutatni és megkísérelni szóban átadni azt amibe csak beleszerelmesedni lehet és persze csak élőben…
De miért tesznek ki az emberek ilyen rajzokat a falra? Biztosan azért mert a téma kedves számukra. Vagy mert horgásznak. Vagy mert szeretik a rajzokat… Milyen jó az a szabadság, mikor nem jegyzett nagyságok elérhetetlen és felbecsülhetetlen értékű alkotásaival kell dekorálni otthonunk falait hanem megfér egy-egy olyan alkotás amiben olyan örömünket lelhetjük amik mi vagyunk, amiket mi élünk meg magunkból eredően. Ilyenkor válik a művészet élővé és igazán értékessé (a szó nem egzisztencialista értelmében).
Szerencsénkre nem kell itt megállnunk, hogy csak a rajzról írogatunk gondolatokat az olvasóinknak. Mert ugye van egy webáruházunk és ott amikről írunk azok az alkotások meg is vásárolhatóak. Ez a rajz is elérhető már a webshopban és ha érdekel és tetszik egyetlen kattintásra vagy tőle. Ha a következő képre rákattintasz a webáruházban is megnézheted ezt a rajzot és akár kosárba is teheted:
Tűlevél Saitamából könyvben
Tűlevél Saitamából könyvben. Úgy döntöttünk bekötjük és létezővé tesszük három dimenzióban is a történetet könyv formátumban. A történet Tatsuji és Mei főszereplésével nem csak folytatódik, de messzebbre fog nyúlni mint terveztük eleinte. Az eddig közzé tett részek eztán is elérhetőek lesznek és egy – két fejezetet még megosztunk veletek, de a teljes történet a könyvben lesz – mely végül kemény fedeles kötést kap és… Nem. Mindent még nem árulunk el, de Bálint már dolgozik a könyv szerkezeti tervén, mert nem lesz szokványos – annyit elárulhatunk. Az előzékek és az egyes fejezetek kezdőlapjainak grafikus megoldásain dolgoztunk ma is, ebből két amolyan digitális kroki szerű ötletet megosztunk veletek…
A felállás marad, a történetért nagyrészt Bálint és az illusztrációkért nagyrészt Viktória dolgozik és a könyv tárgyiasulásához azzal is igyekezni fognak hozzájárulni, hogy a grafikák egyedileg lesznek nyomtatva sokszorosító grafikai eljárással a lapokra. A balkezesek és a japán irodalmat gyakran forgatók előnyben lesznek, mert visszafelé kell majd lapozni. De többet egyenlőre tényleg nem árulhatunk el…
Nem ismered még a történetet? A képre kattintva megismerheted.
Utazás a kazari körül Edoardo Rossival
Utazás a kazari körül Edoardo Rossival. Eredetileg valami találóbb címet gondoltunk adni ennek a posztnak, de a téma olyan, hogy nem csak nehéz megkezdeni, de egy érdekesebb címtől nem is lesz érdekfeszítőbb a tartalom és ráadásul a kazari oly kevesek unikális “gondolati luxuscikke”, hogy elegendő ha kimondjuk – aztán jöjjön ami leírható ebben a témában…
“Nem azt kell keresni ami nincs ott,
azt kell szeretni ami ott van…”
Edoardo Rossi
A tokonoma szentsége és “feltöltöttsége” talán a legérdekesebb téma ha bonsairól van szó. Ezen a területen a bonsai egy egységbe illeszkedik, ahol is főszerepe már sok körülmény függvényévé válik és ezen körülményekkel együtt hatva éri el igazi “funkcióját”. Tenpai, suiseki, bonsai asztal, kakejiku, kakemono, kusamono és persze bonsai. Ezek a “változó-állandók” melyek körül forog minden. Mindezek helyszíne a tokonoma vagy a tokonoma tér szerepét helyettesítő enteriőr részlet. Hogy hogyan válik az eredendően alvásra szolgáló tokonoma tér az enteriőrön belül kultikus hellyé – melybe például a bonsai azért nem léphetett be sokáig, mert föld van a táljában és az tisztátalan/piszkos – és hogyan oldódik fel a tilalom mely végül beengedi a bonsait a tokonomába nem pontosan tudható. Inkább feltételeit ismerjük, inkább a lehetőségeit próbáljuk megismerni (ez is éppen elég nagy feladat).
Régóta kerestük az alkalmat, hogy Edoardo Rossi kazari témájú gondolatait meghallgathassuk. Ez alkalommal roppant szerencsénk volt, a téma házhoz jött mert a Magyar Bonsai Szövetség meghívta Edoardo Rossi – t a székesfehérvári EBA&ESA Annual Convention alkalmából előadni. Több sem kellett, mindent félretoltunk és izgatottan vártuk az előadást. Hogy milyen is volt….. nehéz volna leírni. Minden várakozásunkat felülmúlta. Az előadás nem csak végtelenül inspiráló és informatív volt, de egy olyan utat mutatott meg, mely minden bonsaihoz és kusamonóhoz kapcsolódó cselekedetnek megadja az értelmét és egyben saját rendszerű kontrollt – viszonyítási szempontrendszert ad melyben észrevehetjük pl. egy-egy bonsai esetleges “hibáit”. Ez a szempont rendszer ráadásul fejleszthető, csiszolható, finomítható és egyben tanulandó. Edoardo Rossi tanulni hívta közönségét és útnak indulni a kazari felé. A kazari kifejezéssel találkozni bonsaiosként nem törvényszerű, de nem is feltétlen elkerülhető. Irodalma nem sok van, keveset lehet róla tudni. Olyasmi ez, mint amikor egy regényben egy kincset vagy igazságot keresnek és a hozzá vezető út és az azzal járó kalandok adják a könyv gerincét – majd mikor a kincshez jutnak a szereplők kiderül, hogy nem lehet megkaparintani és ráadásul nem materiális a cél, hanem eszmei. Kiderül, hogy a dolgok mozgató rugója kulturális, nem pedig megvehető és tulajdonképpen minden a szépmesterségek erényére – a műélvezetre megy ki.
“Huszonöt év együtt töltött idő egy fával. Az ember hogy gondolkozzon arról, hogy az a fa szép-e?…”
Edoardo Rossi
Ajánló: Hamarosan megjelenik Edoardo Rossi könyve a posztban leírt témában. A könyv telis-tele van roppant jó és ritka fotókkal, elérhető lesz angol és olasz nyelven. Érdemes lesz keresni!