Zöld tea és fehér tea wagashi helyett pedig eper marcipán desszerttel – tea blog III.

Zöld tea és fehér tea wagashi helyett pedig eper marcipán desszerttel – tea blog III. címmel jelentkezünk most és igen, a fent említett két “színben” teszteltünk ezúttal teakeveréket. Ízekről beszélni olyan dolog mint álmokról, vagy képekről. Nehéz volna és szinte felesleges leírni milyen élményeket hoz magával egy zöld teából és fehér teából készült teakeverék. Ami evidens, hogy sem cukor, sem citrom, sem méz, sem tej nem került elő csak ” pure tea ” és csak víz. Az igazi teához más nem is szükséges, ha az elkészítés alapanyagaira gondolunk. A teázáshoz nálunk chawan kerül elő ami pont ezért készült műhelyünkben, hogy ilyenkor legyen mihez nyúlni (ha teáscsésze kell hirtelen).

A fehér teát ízlés szerint egy vagy két tized részben szokták adni a zöld teához, ha az a cél, hogy a zöld tea ízét picit lágyabbá tegyük. Ennek sikere persze nagyban múlik az elkészítés módján, de az meg annyira nem bonyolult, hogy kihívásként kelljen rágondolni. Szóval hátra lehet dőlni és megnyugodni – persze a legjobb, ha ezt tea fogyasztás közben tesszük.

Akik kedvelnek valamit – csak úgy passzióból – fogyasztani a tea mellé, azok általában már tudják, hogy a legtöbb ázsiai országban remek ötleteket találhatnak arra, hogyan lehet a teázást még kellemesebbé tenni. Ha csak a wagashi – t vesszük példának, láthatjuk, hogy olyan ( jó értelemben vett ) szubkultúrába futhatunk bele a kereséssel, aminek nincs vége és csak inspirálni tudja az érdeklődőt minden találat. A wagashiból kiindulva mi most egy teázáshoz való édességet gondoltunk újra és így történt, hogy marcipánnal borítottunk be epret – amit aztán porcukorban forgattunk meg. Mandulával tálaltuk és kíváncsian vártuk, a teázás után hogyan hatnak az ízek.


Yin zhen fehér tea chawanból és shohin bonsai – tea blog II.

Yin zhen fehér tea chawanból és shohin bonsai – tea blog II. Ezúttal fehér teázunk és nem meglepő módon, igyekeztünk a tea színvilágához és hangulatához harmonikusan illő chawant választani. A teák között előkelő helyet foglaló Bai hao Yin zhen egy könnyű és kellemes tea, mely fogyasztása hidegen és melegen is egyaránt ajánlott. Ha melegen fogyasztjuk 70°C – 80°C – os vízzel – lehetőleg minél lassabban – szükséges leönteni a teát. Ha hidegen fogyasztanánk, akkor lényegesen több időt vesz igénybe a teakészítés. Ez esetben órákon keresztül érdemes áztatni a lehető legtisztább és legfrissebb vízben. Ezt a teát nem csak ízéért és zamatáért, de számos az egészségre kedvező hatásáért is fogyasztják.

Yin zhen tea - Silver needles

Yin zhen tea – Silver needles

 

A hangulat fokozásának érdekében “mellékeltünk” a teához egy shohin bonsait és egy tenpai figurát, hogy addig is amíg ízleljük a Yin zhen – t, legyen min járjon a tekintet. Nem szükséges tea mesternek lenni ahhoz, hogy igazán kellemes élményt jelentsen az urbánus trendekből és a hagyományokból egyszerre merítkező teázgatási forma. A badarai chawan ebben az esetben akaratlanul is szertartásossá teszi a teázó mozdulatait, mert a “láb” egyensúlyi helyzete megköveteli az óvatosságot és a lassú mozdulatokat (ellenkező esetben kiömlik a tea).

Érdekességként:

Egy taiwani ismerősünk szerint, a Bai hao Yin zhen tea hatásának köszönhetően a bőr egészséges marad és öregedése is lassul. Az ázsiai nők bőrének különleges szépségére is ez a magyarázat szerinte és a hosszú életre ugyan úgy…