Nem tudni hol kezdődik az, mikor egy bonsai kerámia láttán az ember minden józanságát elveszti. Nem tudni mi, váltja ki ezt az érzést. Többnyire utólag veszi észre az ember, ha ez történik vele. A minap így járt Yasuhiko a Bonsai Market – en.
Yasuhiko régen volt már a bonsai piacon. Régen találkozott azokkal a shohinosokkal, akikkel fiatalon közös standokat bérelve árultak. Yasuhikonak nemigen lehet újat mutatni bonsai piac témában. Négy generációs bonsai kerttel bír, számos gyűjtő volt évtizedeken át visszatérő vendég kertjében, minden shohin ten – en részt vett, ha tehette minden tőzsdén ott volt és ha nem volt más teendője, akkor Chaenomeles japonica shohinok virágát porozta össze, hogy más virág színt érjen el, mint ami a többi kertészetnek van. Inkább nosztalgiázott és üdvözölte a régi arcokat, akik közül csak kevesen piacoznak már. Éppen egy standon futott át, mikor megakadt a szeme egy shohin tálon. Régi japán shohin bonsai tál volt. Forgatta a kezében. Apróra végigbámulta a felületét, csodálta a ráégetett máz fényét és színét, élvezte kitapintani falvastagságát… Úgy érezte, vége a világnak ha nem lehet az övé. Előtört Yasuhikoból a birtoklási vágy. A shohin bonsai tál ára nem is számított, nem gondolt rá. Megszólította a kereskedő. Érdeklődött miért pont az tetszik neki a legjobban és hogy tudja – e, hogy mit tart a kezében?
Azt felelte: nem. Erre a kereskedő elmondott mindent. Yasuhiko azt hazudta, hogy nem tud semmit a kezében lévő tálról. Azért, mert egyszerűen élvezettel hallgatta, ha hozzáértő ember beszél arról, hogy egy japán shohin tál mely korszakból, mely műhely mely kerámikusától származik és miért van még belőle “szabadlábon” a piacon. Miközben hallgatta a kereskedőt azon morfondírozott, miért olyan ismerős neki a tál. Végül megnézte alaposabban a jelzést az alján. Az volt belekarcolva az agyagba, hogy Nobuhiro Fukuda. Így hívták Yasuhiko nagyapját. Yasuhiko kisfiúként gyakran járt nagyapja műhelyében és szerette nézni, ahogyan nagyapa faragja a porcelán tálakat, szerette nézni, mikor kékkel vagy narancssárgával írta meg a fehér tálak falait és peremét. Yasuhiko már nem tette le a tálat a kezéből. Kérdezte a kereskedőt:
- Mit kér a tálért?
- 54 000 ¥. – mondta a kereskedő.
Yasuhiko fizetett szó nélkül és haza indult, közben arra gondolt, ez pont jó lesz ajándéknak. Yasuhiko unokájának Yume – nak Tatsuji majd biztosan nevel bele shohint…
ELŐZŐ FEJEZET :
KÖVETKEZŐ FEJEZET :
