…Azon a napon minden úgy alakult ahogy Tatsuji nem is gondolta volna. Egy európai bonsai gyűjtő hiraganával írt e-mailje landolt reggel az inboxban. A levél pontatlan fordítása fordító szoftverre utalt ami miatt igen nehezen tudta csak értelmezni a leírtakat. Annyit meg lehetett belőle érteni, hogy meglátogatná három barátjával a kertészetet és a Fukuda to Fukuda bemutató termet. Tatsuji fölényesen pedáns angolsággal és a legmakulátlanabb udvarias üzleti stílussal válaszolt, érdeklődve egyúttal mikor érkeznének. Az új webshop első két rendelése is megérkezett az inboxba, két shohin bonsai tálat és egy tenpai figurát rendeltek pont Saitamaból és a másik rendelésben egy Arakawa shohint és egy nanban tálat. Ez utóbbi megrendelővel fel kellett venni a kapcsolatot, mert nem adta meg a teljes szállítási címet. Tatsuji felhívta a rendelésben megadott számot, de nem vette fel az osakai illetőségű hölgy. Fogta a laptopot, gondolta megpróbálja később, ezzel elindult a régi lakásba ami ma már a Fukuda to Fukuda bolt és bemutatóterem. Alig, hogy ráhajtott az autópályára, megcsörrent a telefon. Kaneko Mei mutatkozott be és jelezte, hogy azért telefonál, mert volt egy nem fogadott hívása Tatsuji telefonszámával. Tatsuji megköszönte a visszahívást, bemutatkozott és említette, hogy bár köszöni a Fukuda to Fukuda webshopon leadott megrendelést, de meg kellene adnia a teljes szállítási címet, hogy a futár tudja kézbesíteni a csomagot. Mei lényegre törően pár szóval elmondta, hogy elmegy érte személyesen és már úton van. Ezzel elköszönt és bontotta a vonalat. Tatsuji modortalannak gondolta a hölgyet, de kisebb gondja nagyobb volt annál, hogy törődjön vele. Arra gondolt, hogy hogyan lehetne a céget minél jobban elindítani és hogyan lehetne a bemutatótermet a legvásárlóbarátabbá tenni. Nyitás előtt érkezve, meglocsolta a teraszon kialakított shohin kertet és kihasználva, hogy van még egy kis ideje nyitásig, designer – t és webdesigner – t kezdett keresni a weben. Lett volna számos ismerőse korábbi munkahelyéről a Shinno Global – tól, de nem szerette volna újra felvenni a kapcsolatot egykori kollégáival. Olyan valakit szeretett volna találni, aki a bemutatóterem, a webshop és az arculat minden elemét képes összefogni. Nem volt eldöntött, hogy egyedüli webdizájner vagy egy iroda vagy stúdió lenne megbízva. Nem volt eldöntve, hogy nagy referenciával rendelkezőre vagy tehetséges pályakezdőre volna e szükség, de az igen, hogy kreatív ember kell. Tatsuji tudta, hogy hogyan kellene technikailag releváns találatokhoz jutni a böngészőben és tudta hogyan rangsoroljon az ilyenek között, de azt nem, hogy pontosan milyen megjelenést szeretne tartalmilag. Minden más volt mint a Shinno Global projekteknél. Ösztönösen kerülte korábbi munkahelye bevett gyakorlatait és módszereit. Akkoriban felülről kezelt egy ilyen feladatot és kívülről szemlélte, most belülről. Elkezdett desup – okat keresni. Az első néhány között egy pinnert talált aki facebook fejlesztőnek írta magát. Az illető portfóliójában látható munkák érdekesnek tűntek, de Tatsujinak nem volt alkalma átnézni rendesen mert csöngettek a kaputelefonon. Tatsuji odasietett, felvette a kagylót és beleszólt:
- Fukuda to Fukuda
A másik hang csak annyit mondott:
- Kaneko Mei
Tatsuji megnyomta az ajtónyitót és várta, hogy felérjen a lifttel a vevő. A helységet egy üvegajtó választotta el a lifttől. Tatsuji mikor látta, hogy felérkezik a lift előre kinyitotta az ajtót és meghajolva várta, hogy belépjen az ajtón. Kaneko Mei hűvösen köszönt és elhaladt Tatsuji mellett, majd megállt és elnézte Tatsuji ódivatú hajlongását. Tatsuji érezte a nő finom parfüm illatát és a meghajlásból felnézve egy pillanatra – lentről felfelé – szemügyre vette vevőjét. A drága és finom anyagból készült ruha és a gyönyörű Kaneko Mei azonnal lenyűgözte, de nem kerülhetett a hatása alá mert szinte azonnal csak annyit mondott; Körülnéznék. Ezzel megfordult és a kiállított porcelán shohin bonsai tálakhoz lépett. Kaneko Mei úgy lépkedett a kerámiák előtt, mint aki múzeumban nézelődik. Tatsuji ajánlkozott, ha tud valamiben segíteni…. de a nő csak intett, mint aki azt akarja értésre adni, ne erőlködjön. Tatsuji kiment a teraszra, behozta az Arakawa shohint, elővette a nanban tálat és behelyezte őket egy – egy reklámzacskóba gondos becsomagolást követően. Mei egy porcelán shohin tállal lépett oda fizetni. Tatsuji elkezdte mondani a tál történetét, hogy nagyapja készítette, faragott és komono bonsaiokhoz készült, de Mei oda sem figyelt csak unottan tűrte, hogy Tatsuji beleteszi a tálat a fadobozába, lezárja papírfedéllel és átköti az egészet mielőtt belehelyezi a reklám zacskóba a nanban tál mellé. Mei nyújtotta a hitelkártyáját. Tatsuji lehúzta, ezzel Mei köszönt és minden átmenet nélkül távozott is. Tatsujinak furcsa volt ez a vásárlás és a vele járó vásárlói magatartás. Nem csak azért, mert Japánban ez nem illő és nem megszokott, de azért is, mert valahogy nem számított női vevőkre, hiszen a bonsai többnyire “férfi sport”. A nap hátra lévő részében nem volt más vevő. Aznap több e-mailt váltott az európai látogatókkal és kiderült, hogy pár nap múlva érkeznek Japánba. Tatsuji nem ismerte az európai bonsai kultúra jelenjét és az abban élő embereket. Sosem figyelt az európai piacra, mert nagy értékű és kifinomult fákat árult és ez igaz volt a kerámiákra is. Japánon belül gondolkozott, azon belül is az igényes vásárlók kedvét kereste. Ahogyan az európai ember tekint a városban látható japán fotózgató turistákra, ő ugyanúgy tekintett az európai hátizsákos turistákra. Az illendőség szerint fogadta őket és igyekezett, hogy a mosolyán kívül ne adjon egyéb társadalmilag dekódolható jelet viselkedésével. A négy európai lelkes bonsai enthusiast egyszerre volt zavarba ejtően figyelmes és tolakodó. Tatsuji volt annyira művelt, hogy tisztában volt az európai és a japán kultúra különbségeivel, de a maga valóságában az üzleti életen kívül még nem találkozott ezzel. Ő maga a japán kultúra szerint volt illedelmes és úriember és a vendégek a saját kultúrájuk szerint szintén. A kertbe belépve kezet nyújtva, hangosan szólva üdvözölték, megköszönték, hogy fogadja őket és némi ajándékot átadva kedveskedve generálták azt a képtelen szituációt, melyben Tatsuji a család intim kertjében dédapja és nagyapja shohinjait készül közszemlére bocsájtani “messziről jött embereknek”. Tudta, hogy a legtöbb japán bonsai kertészet már rutinból reagálja le az ilyen szituációt, de tudta azt is, hogy aki repülővel érkezik és nem kereskedő az leginkább csak szelfiket fog készíteni, hogy a facebookon megoszthassa – lehetőleg realtime – ban vagy mint aki katalógust fotóz mindent dokumentál Európában összerakott Japán licenszű fényképezőgépekkel. Mielőtt elmentek, a legszörnyűbb kérdés hangzott el, amit Tatsuji szeretett volna elkerülni: Közös fotó? Hát persze… Egy öreg momiji táljának peremén landolt az egyik fényképezőgép és időzítésre exponált, miközben egy szelfibot is az egekbe emelkedett a közös fotó kedvéért. Tatsuji mindenkinek adott egy Fukuda to Fukuda webshop promóciós naptárt, amin a friss cég minden hónapra egy aktuális shohin bonsai fotóját láttatta a kert gyűjteményes anyagából.
Telt – múlt az idő. Egy januári napon csomag érkezett. Tatsuji éppen egy porcelán shohin bonsai tál oldalára festette a kék minták közé a Fujiyama látképét vékony ecsettel, hogy később ráégesse a kemencében. Üzenetet jelzett a telefonja, amiben értesítették, hogy hamarosan futár érkezik és csomagot szállítanak ki neki. Tatsuji felhívta a futár cég logisztikai központjának ügyfélszolgálatát és elmondta, hogy ő nem rendelt semmit, legyenek kedvesek megvizsgálni, nincsen-e valami tévedés. A diszpécser határozottan állította, hogy nincsen tévedés, a feladó minden költséget kifizetett és neki csak át kell venni a csomagot. Tatsuji kérdezte, hogy ki a feladó de a diszpécser sűrű elnézések közepette elmondta, hogy nem adhatja ki az adatait és bizonyára kiderül, ha a csomagot átvette. Tatsuji a futár érkezése után felvitte a műhelybe a csomagot és kibontotta. A csomagban egy összetört porcelán shohin tál volt és egy kakejiku. Mellettük egy kézzel és tussal írt rövid levél rizspapíron. Az írás annyi volt, hogy “Kedves Fukuda Tatsuji úr, Legyen kedves és restauráltassa az eltörött tálat.” Az aláírás Kaneko Mei – é volt és utóiratként annyi állt még ott, hogy “Hamarosan jelentkezem.”
ELŐZŐ FEJEZET :
KÖVETKEZŐ FEJEZET :
