A bunjin szó ( 文人 ) a bonsaiban egy stílust jelöl melyet neveznek literati vagy irodalmi stílusnak is. Ez a stílus szinte külön kategóriaként, külön ágként van jelen a bonsai világában. Úgy tartják, az egyik legnehezebb stílus a bonsai stílusok közül – már ami a kinevelését és alakítását illeti. Ezen az enigmán azonban nincs miért elmenni, a vélt vagy valós nehézségi fokozat a bunjin stílus kialakítása közben csak egy körülmény és valójában nem befolyásol semmit. A nehézség démona ott rejlik az ágak közt, bár még inkább jelen van a törzsben és a nebariban ( gyökérnyakban ). Ez a démon nem szeret előjönni, éppen ezért, ha pár dolgot tudomásul veszünk hálája jeléül a bonsai hangulatává képes alakulni – ellenkező esetben viszont megöli a fa szépségét. A fa egyensúlya kell legyen a kiindulópont. Ez nem olyan egyszerű kérdés, mivel ennél a stílusnál a tömeg fent van a fa által ábrázolt magasban. A lombkoronát befoglaló képzeletbeli háromszög itt is fontos és érvényes és az egyes ágszintek képzeletbeli háromszögei is ebben kell minél harmonikusabban rendeződjenek. Létezik az a rendeződési viszony is, mikor az egyes háromszögek nem foglalhatóak be egy közös háromszögbe, de ilyenkor minden esetben keresendő a lehető legmagasabb fokú közelítés lehetősége. Ez a háromszög rendszer azért is fontos, mert ez viszonyul méretével és minél nagyobb felső szögével a törzshöz a legérzékenyebben. Fontos, hogy a háromszög átfogója legyen a vízszint és irányával jelölje ki az ágak alsó állását.
A lombkorona van leginkább kitéve az időjárásnak, ezt tépázza a szél, ezt nyomja a hó, ezeket az ágakat húzza és töri le a ráfagyott ónos eső. Nyilvánvaló, hogy a gyökérzet kapaszkodása nélkül ezek a fák fejnehezek volnának és semmi sem mentené meg őket a kidőléstől. A bunjin fák és bonsaiok egyensúlya remekül modellezhető a ballet segítségével. Vélhető, hogy ahol a táncos kibillenne egyensúlyából – ott már a fa is és innentől igen érdekes a párhuzam és innentől érdemelhet kiemelt figyelmet az, ha egy ballet táncos vagy balerina kar és lábmozdulatokkal képezi le egy-egy bonsai megjelenését. Ha a mozdulatban benne van a bemutatni kívánt fa, ha a karok és a testhelyzet visszaadják a törzs vonulatát és a főbb ágak állását és kirajzolhatóak minél hasonlóbban a befoglaló háromszögek a mozdulaton és mindez egyensúlyban van, akkor sejthető hogy a bonsai is jó úton jár.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
A gondolattársítás természetesen meglehetősen absztrakt és inkább sarkalja az embert a kettős műélvezetre – csodálni a ballet kortárs vagy klasszikus megjelenési formáit és a bonsai stílusok jegyeit – mint a bonsai stíluskritikai “tudományizálására”. Gondolatkísérletnek azonban nem csak kellemes és nem csak gondolatébresztésre alkalmas a két társított művészi jelenség, de könnyen adhat a kísérlet ötleteket arra, hogy merre is menjünk tovább egy-egy bonsai fával vagy hogyan alakítsunk rajta a tökéletesebb megjelenés kedvéért.
Ahogyan egy elrajzolt csendéletet is kijavíthatunk, ahogyan egy mintázott portrén is korrigálhatunk, úgy a bonsai is kimenthető korábbi hibáink többségéből és az idő csak nekünk dolgozik, tökéletesedhet a fa, finomodhat a kialakítottság, az egyensúlyhelyzet és saját ízlésünk is. Ehhez időnként ki kell húzni a bunjin bonsait a reflektorfényből és időről időre visszavonulni vele egy műterembe, garázsba, szobába vagy bárhová ahol időt tölthetünk vele…
