Reggel szinte alig akart felkelni a nap. Tokyo felé óriási dugóban soroltak az autók. A gyenge eső kopogott az autón, az ablaktörlő hangja szinte folyamatosan jelen volt az utastérben és se előre, se hátra nem mozdult a forgalom. Tatsuji türelemmel viselte a kényszeres álldogálást és telefonján nézegette az időjárás előrejelzést amikor rendőrök kopogtak az ablakon. Tatsuji leengedte az ablakot, a rendőr elmondta, hogy elterelik a forgalmat és húzódjon a leállósávba a többi autóval együtt, mert egy baleset miatt érkeznek a mentőautók és a tűzoltók akiknek kell a hely. Ahogy elkezdték leterelni a forgalmat lassan szivárogva megindult a kocsisor. Világos volt, hogy így esélye sincsen időben odaérni boltjába. Arra felé terelték a forgalmat amerre Noriko szülei éltek. Lassan hígult az autóoszlop ahogy mindenki sorolt kifele apránként. Tatsuji lassan ment keresztül az ébredő városon és úgy érezte mintha először járna az egyébként jól ismert utakon. Rádöbbent, hogy mindig csak dolgozik, nem jár emberek közé, a barátai majd mind csak bonsaiosok akikkel a való életben ritkán fut össze. Irigykedve nézte a vásárló és sétáló embereket. A kirakatot bámuló fiatalokat, a street food hódolóit, az utcán beszélgető, a padon ülve mobilozó vagy éppen látványosan ráérő embereket. Úgy érezte pár percen már semmi sem múlik és leparkolt az első szabad helyen és kiszállt az autóból. Céltalanul sétálni kezdett mint aki sosem járt Tokyoban. Bement egy boltba nézelődni és össze szedett némi csokoládét, üdítőt majd meglátta azt az olvadós rágót amelyikben olyan műtetoválás matricák vannak amilyet múltkor Mei viselt a csuklóján. Vett belőle egy marékkal, meg a mellette lévő wagashiból, a zöldteás csokibonbonból, majd ment sorba állni a pénztárhoz. Amíg várt nézegette a mellette kirakott újságokat és magazinokat. Ráébredt, hogy nem tud semmit a külvilágról. Elkezdett kíváncsiságból kotorászni a különféle lapokból, de nem tudta, melyikre miért lehetne kíváncsi. Vissza is tett párat, mikor meglátott egy design magazint – gondolta ez még érdekelheti is. Amíg tovább várt a sorban, belelapozott és meglátta a 3. oldalon, hogy a magazin Kaneko Meiről közöl egy négy oldalas cikket. Döbbenetében mohón beleolvasott a cikk elejébe, ahol kiderült, hogy Mei nem is kis szaktekintély Japánban, ha dizájnról van szó. Ment tovább és az újságos sor végén egy divatmagazin címlapján Mei arcát látta meg. Még jobban csodálkozott és azonnal kézbe vette a lapot. Mire belelapozhatott volna, kasszához érkezett és fizetett. A bolt ajtaján kiérve, rohant az autóhoz, hogy minél hamarabb a boltjába érhessen, hogy végre elolvashassa a Meiről szóló lapokat. Megérkezve a boltjába be sem kapcsolta a számítógépet és nem is cselekedte meg a napi rutinnal együtt járó szokásait, kipakolta a pultra az édességet és gyerekes zabálásba kezdett miközben olvasta a Meiről szóló cikkeket. Legnagyobb döbbenetére, a szerethető és esendő Kaneko Mei nem csak dizájn gurunak számít Japánban, de híres bulvár celeb, aki a legundergroundabb sztármodell, az egyik legkeresettebb arc és “fashion ikon” ha divatról van szó és annak ellenére, hogy inkább réteg trendekben jelenik meg az utóbbi időben a bulvár is egyre inkább felkapja. Tatsuji pontosan tudta, hol van a helye a tradicionális japán kultúra palettáján és pontosan tudta, hogy mit jelent a Fukuda nevet viselni. Tudta, hogy nem jelent sztárságot, de tudta, hogy nem sok szellemi konkurense van. A Fukuda család a szakma elitjéhez tartozott mindig is és csak annyi volt a nehezen emészthetőség a dologban, hogy Tatsuji volt az első a családban, aki a virtuális világba beterelte a család tradícióját. Arra gondolt, Mei legalább annyira szerény mint amilyennek nevelni próbálta Tatsujit nagyapja. Mei nem hogy nem kérkedett társadalmi elismertségével, de kifejezetten kerülte, hogy erről beszéljen. Tatsuji szemében hallatlanul nagyot nőtt Mei és éppen azon kezdett gondolkozni hogyan adja ezt legközelebb tudtára, mikor váratlanul csöngettek. Tatsuji felvette a kaputelefon kagylóját, beleszólt, de nem volt válasz. Egyszer csak megérkezett a lift az üvegajtó előtt, Tatsuji rohant, hogy előbb nyissa az ajtót mint ahogyan a liftből kiszáll a vendég. A lift ajtó nyílt és Mei szállt ki belőle egy férfival. Bementek a boltba, ahol elsőként Tatsuji asztalának látványa fogadta őket, ami úgy nézett ki mint egy féktelen babazsúr helyszíne. Tatsuji zavarban volt a Meiről szóló magazinokkal a kezében és pont úgy viselkedett, mint aki a szülei előtt igyekszik leplezni mit csinált az előző pillanatokban. Mei kedves volt, de kicsit kellemetlenül érintette, hogy Tatsujinál olyan magazinokat lát amik róla írnak. Mei nem szerette a róla megjelenő cikkeket és különösen zavarta, hogy Tatsuji most már tudja ki ő. Mei azt kedvelte legjobban Tatsujiban, hogy annak ellenére, hogy roppant kemény és régimódi férfi, mégiscsak férfi és minden bájával zavarba tudta hozni az egyébként talpig úriembert és mindebben az volt számára a legkedvesebb, hogy Tatsujinak fogalma sem volt, hogy mit jelent japánban az a név, hogy Kaneko Mei. Ez a viszony és nexus, ami kialakult közöttük, a magazinok miatt azonnal megsemmisült Mei részéről és mérhetetlenül hűvös és gépies viselkedést váltott ki belőle. Tatsuji egy normális mondatot képtelen volt kimondani és gyakorlatilag hülyét csinált magából családja teljes szellemi hagyatéka előtt egy nő és egy ismeretlen férfi előtt. Zavarában a legostobább módon próbálta tukmálni portékáját és igyekezett megtudni ki az a férfi Mei mellett. Mei egy pillanatra elgondolkodott, majd annyit mondott:
- Talán majd máskor Fukuda úr.
Ezzel megfordult, a férfi finoman átölelte Mei derekát és kisétáltak az ajtón.
Tatsujit elöntötte az idegesség, hirtelen nehéz gyomorral és gyűlöletes érzéssel nézett utánuk és haragudott Meire. Pár perc múlva, mikor az édességek csomagolásaink romjait eltakarította és a magazinokat eltette és bekapcsolta a számítógépet, a monitor előtt ülve beismerte magának, hogy Mei nem közömbös számára. De minden hiába. Ugyan nem tudja mivel, de megbántotta Meit, aki egyébként sokszor volt illetlen vele. Hülyét csinált magából, holott semmi olyat nem tett ami normális esetben ide vezetne és egyébként is, inkább próbálta tudatosítani magában, hogy ott van Noriko és a gyerekek és Mei csak egy zavaros pont és lehet, hogy gyönyörű de mégis… mégis. Beletemetkezett a munkába és válaszolni kezdett az ügyfelek e-mail – jeire és kezelni a webshop megrendeléseit és rendezni mindent ami az online létezéssel együtt jár. Estefelé előkészített mindent, ami ahhoz szükséges, hogy a következő napon kezdő új munkatársak alkalmazottként munkába állhassanak a webshop és a közösségi oldalak kezelésével kapcsolatosan. Bármit is hitt, Mei rendezetlen volt gondolatai között. Tatsuji abban tört meg leginkább, hogy nem gondolta volna és nem vallotta be magának, hogy Mei ennyire hatott rá, hogy legszívesebben megütötte volna az őt átkaroló férfit. Úgy érezte megcsalta Mei, holott tudta pontosan, hogy ostobaság ezt gondolni. Bezárta a boltot, lement a parkolóba és beült volna az autójába mikor beállt az autója mellé Mei és leengedte az ablakot, majd kiszólt és arra kérte Tatsujit, hogy üljön be mellé. Tatsuji nem tűrte a leigázott szerepet és nem is válaszolva taxit hívott telefonjáról. Mei csak várt járó motorral, de pár percig hiába nézte a büszke üzletembert, megjött a taxi amivel elment Tatsuji. A taxiba beülve annyit mondott:
- A Roppongi negyedbe legyen szíves.
A taxis rálépett a gázra és elindult. Tatsuji gyerekesen remélve, hogy Mei jön utánuk hátra – hátra fordult, de Mei autója nem volt sehol. Tatsuji akarva – akaratlan egyedül maradt és dühítette, hogy ha nem veszi meg reggel azokat a magazinokat, akkor minden maradt volna a régiben és nem lenne felzaklatva olyan dolog miatt, amit ő nem is akart tulajdonképpen. Egyszer csak mondja a taxisnak, hogy
- Itt álljon meg legyen szíves.
A taxis megállt, Tatsuji fizetett és ment tovább gyalog. Abba az étterembe ment, ahová annak idején Watanabe úr hívta meg őt és Norikót egy alkalommal. Yaki sake – t rendelt wasabi – val és sakét. Amíg kihozták, megkeményítette magát és megmagyarázta magának, hogy Mei csak egy vásárló, egy gyerekes bolond, aki most még szép mert fiatal és lehet, hogy okos, lehet, hogy szerény, lehet, hogy híres és iskolázott,de egy modortalan szeszélyes perszóna akiről nem kell tudomást venni. A yaki sake után Tatsuji egyre – másra rendelte az Asahikat és meglazított nyakkendővel messziről látszott rajta,hogy nincs minden rendben. Mikor leginkább befordult Mei körül járó gondolataiban, a friss és önmagához képest üde Watanabe úr lépett asztalához egy tál csokibonbonnal.
- Kér egyet Fukuda úr? – nevetett…
ELŐZŐ FEJEZET :
