Turn off the lights – ikebana pop art

Turn off the lights – ikebana pop art

Aki találkozott a japán popart Európába átszivárgott megjelenéseivel az 1900-as évek negyedik negyede körül – még bőven az internetes ‘artok reneszánsza előtt az tudhatja milyen vizuális nyelvezet az, melyhez nem csak japán magyar tolmács, de egyáltalán beszéd sem szükséges. De ami ennél viszont fontosabb ami a művészettörténeti interpretációknál is előbbre való a mindenre felkészülni bár képtelen – de erre elszánt befogadói szándék. A Párizsban valaha szenzációként ható japán pop’ nagyot szólt és frenetikus megnyitókkal került az európai művészet retinája elé – például a Pompidou központban. Ugye emlékszünk? Az akkor még csőszerelvényként ható művészeti fellegvár, mely előtt az első élmény Niki de Saint Phalle szökőkútja volt – talán egyedüli volt abban, hogy a japánpop’ inger minőségeit be tudja fogadni. Akkoriban döbbenetes élmény volt a neonnal pont a japánpop felfogásában találkozni és a közhely csak megerősödött – miszerint a japán művészet hajlamos (az európaiak szerint) erőt mutatni ott ahol érzékenységet várnánk tőle és érzékenységet mutatni ott, ahol erőt várnánk tőle. Egy nyár esti balatoni éjszaka a déli parton és a hozzá tartozó partra és utcára kitelepült szórakoztató és vendéglátóipar képes ma hasonlót kitermelni magából. Víz és fények, neonszínek reflexei a nádason, fluoreszkáló karkötőktől hemzsegő önmagában áramló tömeg és minden irányban sötét eget kaszáló reflektorok, lézerek. A téma ezúttal nem a földön, de a parton hevert, egy padon, fejkendőben és rengeteg színes szoknyában így az első fluoreszkáló karkötőt nylonzacskóból elosztó asszonytól szereztünk néhány darabot az ikebana látványelem funkció kedvéért, hogy leképezhessük műhelyünkbe érve mindezt orchidea ikebanában. Így is lett, nekiálltunk…

Fehér orchideában gondolkodtunk. Ebből is a fehér Phalaenopsis volt az alapvetés, egyszerűen azért, mert nem csak könnyebben köthető a fluoreszkáló pálcákhoz, de azért is, mert utalásként hat a közismert japán fehér Phalaenopsis kultuszra. Amire még szükség volt, egy olyan ikebana tál, melynek belseje lehetőleg fehérre van mázazva, hogy a fények élhessenek a tál belseje és a víz felszíne által. A kenzan alapvetés, hiszen nélküle nem állt volna meg az egész. A neon pálcákat leszámítva igyekeztünk mindent a fehér színvilág felé eltolni – beleértve a kakemono – t is, hogy a lámpát lekapcsolva megvalósulhasson a “let’s the colors burn” fogalma az ikebana mértékével mérve. Igen, ez az ikebana kompozíció a lekapcsolt lámpák mellett él és leginkább ennek fény viszony rendszerében képes megmutatni magát. Pop. Ha tetszik – képzőművészeti értelemben vett – assamblage. Akkumlált mediális és pop motívumokkal. Ahogyan a popart használta nem egy esetben a mediális motívumokat és a legtöbb esetben ennek köszönhetően vált nem csak önmaga, de egy jelenség sajátos mediális motívumává, úgy válhat a fehér Phalaenopsis az ikebana növényi tömegkultúrát megszelidítő elemévé és ezáltal a modern plant-art irányzatok kötelező akkumlációs elemévé. Ha Roy Lichtenstein, Andy Warhol vagy Daniel Spoerri Japánban alkotott volna, ma az ikebana a magasművészet és a művészettörténet sushija volna…

Ha hasonló posztokat szeretnél olvasni katt ide:

.