Crataegus yamadori és pre bonsai repotting és restyling

A Crataegus monogyna – Egybibés galagonya kedvelt bonsai alapanyag. Apró levelei, fehér virágzata, gyönyörű őszi lombszíne és piros bogyótermése van. Az idősebb egyedek barázdált kérge, a finom ágrendszer könnyen elérhetősége, erélyes fejlődése, könnyen drótozhatósága kifejezetten előnyös bonsai alapanyaggá teszik a galagonyát. Tápanyag igényes növény, szereti a jó laza talajt és a bő vízzel való öntözést. Kell és érdemes napfényes helyen tartani megfelelő öntözés mellett, lehetőleg nem összezsúfolva a többi bonsai fával. Így jó esélyünk van arra, hogy elkerüljük a növényen megjelenő atkás fertőzést vagy a Lisztharmatos fertőzést. Egy idősebb, kialakultabb galagonya bonsai esetében is megfigyelhető, hogy állandóan, a bonsai minden részéről igyekszik rügyeket képezni és azokból minden irányban kitörni és ez rendre sikerül is, ha hagyjuk. A nagyobb galagonya bonsaiokat nem érdemes minden évben átültetni. Bár esetükben egy beállt gyökérrendszer igen szívós és sokat bíró, mégsem szerencsés minden évben bolygatni. Két három évig nyugodtan maradhat ugyan abban a közegben átültetés nélkül, természetesen a megfelelő ellenőrzés mellett. A galagonya a levélmetszést ugyan elviseli, de nem szereti. Ezért nem alkalmazzuk nála minden évben, csak indokolt esetben. Fokozottan igaz rá, hogy természetes trágyákkal tápozzuk, mert a műtrágyák túlságosan elnyújtják az ízközök egymástól való távolságát és túlhajszolják az amúgy is sok energiával élő növényt. Roppant erős és vastag kalluszgyűrűket fejleszt rövid időn belül, ezért érdemes használni a bütyökvágó bonsai ollót….

A galagonya bonsai tartásánál különösen igaz a talaj használat jelentősége – ha annak szerkezetére és alkotó elemeire gondolunk. Akár egy yamadori, akár egy iskolázott kertészeti alapanyag amiről szó van, a tálba / nevelőedénybe kényszerítés a legtöbb esetben azzal jár, hogy a növény az erősebb gyökereiből lesz kénytelen hajszálgyökérzetet nevelni. Ehhez két feltétel kell teljesüljön az ültető közeget tekintve.

• Az ültető közegnek évekig képesnek kell lennie a laza szerkezet megtartására
• Az ültető közegnek vagy ültető közeg keveréknek homogénnek és olyan mértékig lazának kell lennie, hogy a növekvő és kialakulni kívánó hajszálgyökér rendszer ne akarjon minden áron “körbefutni” a nevelőedény falán, illetve az öntözővíz is egységesen át tudja járni a “bankot”.

Az ültető közeget tekintve a kemény és nagy szemcséjű kőzeteket és ásványokat a yamadori állapotig mindenképpen kerüljük. A yamadori állapot után szintén, de akkor már más okok miatt. A felvételeken látható galagonya yamadori, négy évvel ezelőtt lett begyűjtve. Azóta sem átültetve, sem különösebben alakítva nem nagyon volt. Kisebb drótozásoktól eltekintve a fő szempont a növény féken tartása volt. Részint, hogy ne olyan ágak erősödjenek, melyekre nincs szükség – illetve a vastagodó ágakból ne legyen később karvalykarom szerűen lehajlított ágszint start – részint, hogy erősebb sejtnyomás lehessen jelen a fában és hogy minél több rügykitörést érhessünk el. Vissza térve az ültető közegre, a növény akadama – égetett agyaggranulátum – bims – szálas tőzeg keverékébe volt ültetve. A tápozásnál nem használtunk műtrágyákat, kizárólag Biogold és Aburakazu bonsai tápanyagokkal segítettük a növényt.

A yamadori első tálba ültetése minden esetben izgalmas dolog. Nem lehet előre tudni, az elmúlt években mely gyökér részek tudtak erősödni. Ha megfelelő közegben él a növény, jó eséllyel az fog történni, hogy ahol volt élet az erősebb gyökerekben ott lesz hajszál gyökér – de persze ez nem borítékolható előre. Mikor megkezdtük a növény átültetését, először lefejtettük róla a fadobozt. Azért nem a fát emeltük ki a fa dobozból, mert nem adta volna magát, de főleg azért, mert nem tudni, hogy a nagyjából 30-40 kg súlyú földlabdát megbírta volna a hajszálgyökér vagy sem… A hajszálgyökerekből laza mozdulatokkal kézzel kipergettük a talajt. Nem használtunk semmilyen “root hooker – t”, sem betonvasat. A kézzel kifésült gyökérzetből egy keveset elvettünk és a nagyobb gyökereket odáig vágtuk vissza, hogy nebari arányokat teljesítsen, a fát statikusan meg tudja állítani a lábán önállóan és a tálba is beleférjen. Ez után következő lépcső  volt a tál felkészítése a beültetésre.

MEGOLDANDÓ…

A nebari az egyik legkényesebb pont. Nehéz feladat és talán az előttünk álló éveket tekintve a legidőigényesebb a szép nebari kinevelése, kialakítása. Ennek a fának az esetében különösen. Tudható, hogy a tál mélységének megválasztásánál akkor jár el etikusan a bonsai kertész, ha a tál mélysége egyezik a nebari vastagságával. Ebben az esetben a földlabda vastagsága nem csökkenthető egyből a nebarival arányos mértékben. Ezt egyenlőre két lépcsőre bontva tudjuk csak elképzelni, a jelenlegi földlabda méretcsökkentése volt az első lépcső és kb. két év múlva kerülhet csak sor a második lépcsőre.

Addig is szükség van valamilyen “kiegészítő” praktikára, hiszen ha egyszerűen csak “kisdombbal” oldanánk meg a beültetést – félő volna, hogy a felszínhez közel lévő gyökér részek elhalnak és a nebari fontos részét képező erősen kitett gyökerek megszűnnek funkcionálni és pár éven belül teljesen kikorhadnának.

Jól látható, hogy a tál pereme felett van síkban a nebari. Nincs más hátra, a talajfelszínt kell emelni. De hogyan tegyük ezt? Többféle megoldás létezik erre. Mi egy olyat választottunk, amit japán bonsai blogok posztjai közt láttunk nem egyszer. Az eredmény úgy néz ki, mint amikor minden évben csak egyre feljebb és feljebb ültetnek egy bonsait a gyökerek kezelését kihagyva – mintha időhiány miatt, szükségmegoldásból cselekedne így a kertész. Ellenben ha ezt a felültetés szerű jelenséget kellő figyelemmel “adjuk elő”, létre jöhet egy olyan állapot, melyet kiállításra vinni ugyan nem volna etikus, de mégis rendezett képet mutathatunk vele. Ehhez mindössze keto – ra, akadamára és mohára van szükség. A keto és az akadama 50 – 50% – os keverékéből építünk egy kis partfalat / gátat. A keto keret belsejét feltöltjük akadamával és a tetejét beborítjuk mohával. Így a rendezett kép mellett azt érjük el, hogy a felső részei a gyökérzetnek védettek a kiszáradástól is, jó eséllyel fejlődhetnek tovább.

A galagonya bonsai drótozása embert próbáló dolog. Számtalan tövis nehezíti a munkát, de ettől persze senki nem szokott megijedni. Az 1,0 mm – es és a 1,5 mm – es bonsai drót többnyire kiesik, 2,00 mm – es amivel leginkább dolgozunk – illetve attól fölfele. Érdemes az alsó ágaktól fölfele haladva drótozni, hogy minden következő ágszintnek helyet teremthessünk és a kezünket is kevésbé kelljen összekaristolni. Galagonyák esetében nem érdemes túl szorosan drótozni, mivel borítékolható, hogy jelentős növekedéssel reagál a növény a nyáron és ez jelentős vastagodással is jár a legtöbb esetben. Ha túl szorosan drótozunk, oly mértékig be fog vágni a drót az ágba, hogy nem biztos a sérülésmentes leszedés lehetősége következő tavasszal. A drótozott ágak hajlíthatósága sokat enged, ezért nagyon jól alakítható a galagonya, de nem szabad túlzásba esni a hajlításokkal, mert a nagy mozgástér után hirtelen törik…

A galagonya egyes ágai között nyugodtan hagyhatunk viszonylag nagyobb “holt tereket / üres tereket”, hiszen nyárra már sűrű buja lomb fog mindent kitölteni a növényen. Ha a növekedési időszakokban a metszést nem csak körülbelül végezzük, hanem megfontoltan válogatunk az ágakból, majdnem biztos, hogy az idei drótozás eredményére minden ágszinten újabb ágszintet drótozhatunk ki. Ezt nem volna érdemes kihagyni! Amire esetleg még érdemes figyelni, hogy ha a bonsai csúcsán, a “top – on” jellegzetesen lombhullató ívet szeretnénk kialakítani, könnyedén elérhetjük, de számítani kell a terület intenzív növekedésére, ezért eleinte kisebb és hegyesebb szögben záródó ágegyütteseket alakítunk ki, hogy az új növekményeket lehessen a következő tavasszal úgy drótozni, hogy könnyed ágrendszer alkossa. Így ugyan jelenleg kissé fenyős a csúcs jellege, de a következő drótozásnál már lesz lehetőségünk egy légiesebb és tompább ívben záró csúcs kialakítására.

A drótozás és a mindenféle egyéb teendő után ami elmaradhatatlan, az a sebek lezárása. Ez aprólékos munka, de érdemes végigmenni minden metszett ágacskán. Egyrészt nem párologtat fölöslegesen a növény, több nedv marad a szövetekben és elkerülhetőek a tavasszal támadó gombás megbetegedések, nem adunk közvetlen támadási felületet az atkáknak és erősebben indulhat a növény. Használhatunk erre a célra sok mindent. Aki szeretne mindenen spórolni, itt is tud, de szerintünk nem érdemes – az olcsóbb termékek szinte minden esetben megbosszulják magukat hosszútávon. Léteznek erre a célra, kifejezetten bonsai seblezárásra kifejlesztett termékek, érdemes ezeket keresni, van Magyarországon is olyan bonsai webáruház, bonsai kertészet ahol ezt be lehet szerezni.

Végül egy öntözés következik, de az már kinn a kertben. Egyenlőre készen vagyunk. Folytatás ugyan lesz, de csak jövőre. Addig mi fog történni ezzel a fával? Öntözni fogjuk, tápozni, metszeni és mást nem is. Van még sok megoldandó kérdés a fán, de nem lehet mindent egyszerre, a fa az életével fizetne érte… Ami még megoldandó a jövőben az ágszintek egymás fölé építésén kívül:

• a törzs tetejének letisztult befejezése
• az egyes ágszintek finomítása és a hátsó terek tökéletesítése
• a nebari finomítása
• a tálba való besüllyesztés addig, amíg a nebari és a bonsai tál pereme egy vonalba nem kerül
• a deadwood ( shari ) folytatása és további kidolgozása – különös tekintettel arra, hogy a természetességhez közel kerülhessünk
• az esetleges jövőbeli problémák felmerülésének kiküszöbölése…

Ez volna a következő minimum három éves terv, ami szükséges még ahhoz, hogy ez a fa egyszer a bonsai kiállítások porondjára léphessen. Ez volna szükséges ahhoz, hogy azon kezdjünk gondolkodni, milyen bonsai asztalt szerezzünk be hozzá. De persze koránt sem biztos, hogy ebben a tálban marad a fa…

…ilyen volt és ilyen lett…