A suiseki letisztult kifejezőeszközeinél fogva akár kulturális parafrázisa is lehetne a minimalista művészeti irányzatoknak. Akár daiza, vagy daisa, akár suiban a kő “alapja”, szinte lehetetlen elképzelni, hogy ingergazdag dologról beszéljünk. A suiseki hasonló kulturális funkciókkal bír, mint a szimbólumok, nem konkrét földrajzi képződményt mutat be, inkább asszociálni enged, inkább illúziót kelt. Ezért lehet, hogy a letisztult, egyszerű formájú kövek jelentik a legkeresettebb unikumokat a suisekik világában. Az ilyen (egyszerű) suisekik magától értendővé tették az igényt a letisztult, kifinomult eleganciával megjelenő tálalási formákra. Pontosabban magától értetődő, hogy egy ilyen kultúrvonásba ágyazott kő „ready made” járulékos kiegészítői nem lehetnek harsányak, ha a kompozícióba rendezés kifinomultságát szempontnak tekintjük. A suisekik világában a finom rezdüléseket szükséges meglátni és keresni.
Daiza, vagy suiban?
Fontos különbség a suiseki és a daiza között, hogy mind kettő más-más jegyeit / stílus jegyeit képes kiemelni egy-egy kőnek. Ennek egyszerűen az az oka, hogy amíg a daiza egy erős karaktert ad a kőnek, faragásával meghatározza annak vizuális megjelenését, fő nézőpontját addig a suiban inkább visszafogott és a kő saját önálló karakterét teremti újra – nyitottabb, átvezetőbb kapcsolatot teremtve a kő és kiállítási környezete között. Sőt, egy kő nézőpontjának meghatározása több lehetőséget enged meg suibanba rendezve, a komponáló nincs kötve a daiza lábaihoz és formáihoz.
Ugyanazt a követ kétféleképpen forgatva, teljesen más kompozíciót kapunk. Mintha nem ugyan azt a követ látnánk, mintha nem is ugyanakkora követ mutatnánk be.
Természetesen akadnak olyan kövek is, melyek egy, esetleg két nézőpontot (felcserélhető az elölnézet ill. a hátulnézet) engednek meg a komponálónak. Ilyenek például a hosszúkás kövek, melyek elrendezési lehetőségeit tekintve esetleg az átlós elrendezés adhatna kibúvót a kötöttségek alól, de ez is csak igen ritka esetben. A suiseki kompozíciók térbeliségük ellenére horizontálisan is és vertikálisan is legfőképpen egy nézőpontra komponálhatóak esztétikusan – illetve ezek metszéspontja adja ki a főnézőpontot. Ez persze annyiban egyszerűsíti dolgunkat, hogy nem nagyon lehetnek kérdéseink a suibanba történő elhelyezést illetően. A nagybetűs kreativitás nyújtotta lehetőségek tehát a suibanon kívülre szorulnak, maradnak erre a célra az asztalok, a tenpai figurák, kaejikuk és kusamono ill. shitakusa növények.
Csak kihelyezni
A kőbe nem nyúlhatunk bele. A kő, a suiseki munkálása, igazítása, javítása, lakkozása vagy olajozása nem etikus, kerülendő. Ennek ellenére, ha fénytöréssel szeretnénk manipulálni a kompozíciót, azért marad egy lehetőségünk. Ehhez azonban az elejéről szükséges kezdeni.
Az előre megtisztított suibant feltöltjük – jelen esetben – rostált láva zúzalékkal. (Természetesen a kő jellege fogja eldönteni, hogy vízzel, kevesebb kaviccsal, vízzel és kaviccsal, vagy ezek hiányával „száraz suibanban” fogjuk installálni a követ.) Ezt gondosan elsimítva, előkészítjük a kő elhelyezésére. Ez után elhelyezzük a követ a láván és beigazítjuk, finoman besüllyesztjük kiválasztott helyére.
Az elhelyezést követően szükséges lesz elsimítani, minél rendezettebbre alakítani a suibanban a láva őrlemény felszínét. Mindezt úgy érdemes tenni, hogy a suiban peremével egy szintben legyen a „feszített lávaágy”. Most van arra alkalmunk, hogy tiszta vízzel permetezzük a követ és a lávaágyat, a kedvezőbb fénytörés elérése érdekében. Mono no aware szerűen, hasonlóan megannyi japán kulturális szelet alapfilozófiájához, ténykedésünk múlandó és ideiglenes lesz. Az igazi esztétikai (művészeti értelmű) felmutatás a víz felszáradásáig érvényes.
