Tajvan és teahegy, Maokong és tajvani teák – vissza az időben egy kicsit a nyár végére. Láthatjátok, hogy kicsit eltűntünk. Enyhén pulzálunk az Instagram és talán még enyhébben a facebook virtuális tengerének felszínén. Dolgozunk. Dolgozunk, mert új utakat keresve új dolgokba kezdtünk. Aki követ minket láthatja egy ideje, hogy “jobban teázunk mint indokolt volna”. A poént nem lőjük le, előre nem rántjuk le a leplet, de készül műhelyünk webáruháza – ahonnan majd végre tudtok rendelni munkáinkból is… (azért “is” mert nem csak azokból, de ez még…). Minden mindennel összefügg – szokták mondani és ez most ebben az esetben tényleg így is van. Na jó, nem bírjuk magunkban tartani és annyit elmondunk, hogy ázsiai, főként kínai és tajvani teák lesznek kaphatóak művészeti alkotásaink és kerámiáink mellett, de persze lesznek majd japán teák is és persze tea kiegészítők is ( chabana, chasen, chasaku, teaszűrő, teatartó, tea adagoló, stb… ). A végső elhatározás után, mielőtt belevágtunk a Kitsimono Webshopba, szükségünk volt egy kis feltöltődésre és tanulásra. Ezért Tajvanra utaztunk és….

Szóval Tajvan. Oolong, pouchong, pu erh, yin zhen, tung ting. Ezekkel a teákkal találkoztunk a legtöbb esetben és ezekből kóstoltuk a legtöbbet. A tajvani teahegyek rendkívül alkalmasak a nyugodt létezésre és kicsit zarándokút szerűen végigjárva a kikapcsolódás teljes és tisztulnak a gondolatok, helyre kerül minden és az ember szinte haza sem érkezik még, már vissza is vágyik… De ne rohanjunk ennyire előre.

A Maokong hegyen történt barangolásunk közben számos teázóban jártunk és mindenhol tanultunk valamit. Volt részünk verőfényes napsütésben és mindent elmosó esőben, rettenetes melegben és lélegezhetetlen párás levegőben és mindez 4033 méterrel a tengerszint felett. Az alábbi videóban pár helyről mutatunk is képet és pár mondatos beszámolót!