Két dimenzióban Tajvan, Kína és tea meg persze bonsai

Két dimenzióban Tajvan, Kína és tea meg persze bonsai. Pontosabban Jiufen, Yunnan, Pu-erh és matsu. Ja és ballet. Lehet valami absztraktabb mint egy Pu-erh tea korong az alapozott festővásznon? Vagy egy balerina a bunjin bonsai szerkesztési elveinek segédvonalai közé szorítva? Lehet. Persze. Minden lehetséges, de most ebben a pillanatban ezen absztrakciók inkább úgy jönnek szóba, hogy a legelején említett témákban készültek legutóbbi grafikáink hol papírra, hol vászonra. Igen, vászonra – mert senki nem mondta, hogy csak papírra lehet grafikákat készíteni. Ezekből az elsőket már fel is töltöttük a Kitsimono Webshopba és a többi feltöltésével kapcsolatban meg…. meg hát itt nyilatkoztunk bővebben…

Szóval a híradás megvolt, rátoltuk a facebookra és az instára, majd dolgoztunk tovább – és ha minden jól megy egyszerre végzünk a keretezővel. De lapozzunk! A téma olyan, hogy a sorozat – melyben gondolkoztunk – pici magyarázatra szorul (ez nem ritka a kortárs művészet berkein belül valljuk be). Ez nem egy olyan sorozat ami azt jelenti, hogy egy képből sokat készítettünk volna (sorszámozással megkülönböztetve őket egymástól). Ez úgy sorozat, hogy a téma adott, de azon belül sok parafrázis készült. A grafikák általunk készített dúcokról lettek nyomtatva, de minden dúcról egyetlen nyomat készült és ezt követően a dúc megsemmisítésre került. Ez az eljárás a sokszorosító grafika valós értékére igyekszik utalni, hiszen a sokszorosítógrafika mint olyan, technikailag olyan vizuális értékeket képes felmutatni, mely értékeket más grafikai technika nem, vagy nem nagyon. Viszont ez a fricska nem öncélú, a sokszorosítási technika becsületét szerethetően igyekszik visszaadni és emellett a mai nyomdatechnológia és a digitális copy-paste világra köp nagyot…

“Mikor ezt a fotót látod, akkor már a valós idő szerint túl vagyunk időben azon amit látsz. A művészet olyan mint az emlékek. Nincs jövőideje. Csak jelenje meg múltja…”

 

KITSIMONO AZ INSTÁN!

KÖVESS MINKET TE IS!


Egy shohin bonsai két arca

Egy shohin bonsai két arca a téma és egy Pinus nigra két aspektusa. Pontosabban egy növényről van szó, amivel kapcsolatosan több megfogalmazása is lehetséges a bonsai artikulálható definícióinak és nézőpontjainak. A yamadoriból származó fenyő évről – évre egyre magasabbra történő ültetése lassan elérte célját és közben kínosan vigyáztunk, hogy ennek ellenére ne alakuljon ki neagari hatás, ne alakuljon ki a neagari bonsai stílus. A valahol a kaszkád és a félkaszkád (han – han – kengai) határán billegő korona egy kurama szélén bizonytalanodik el és már nem csak a neagari de a kaszkád mértéke is kérdőjeles. A sok szabály felrúgásában megszülető törzs ágrendszerét tekintve régieskedve adja elő a lombkorona kontúrt megadó gyertyák eredési pontját, mely hivatott a kurama alsó ívére harmonikus választ adni egyfajta inverz vonalvezetéssel (mely utal a fa ábrázolni/bemutatni kívánt életkorára is).

Mi lesz, ha besűrűsödik a korona?

A Pinusok gyertyáit érdemes visszavágni a megfelelő időben és kivárni a művelet által generált új gyertyák növekedését. Ez dúsulást fog eredményezni és egy shohin esetében – ha jól jártunk el – az új gyertyákból jövő részeket nem feltétlen lesz szükséges drótozni. Ennek a növénynek az esetében már a kétszeres dúsulás is erősnek számít és látható előre, még egy-két év és a lombozat egy zárt páncélt alkotva fog sok mindent eltüntetni ami most izgalmat ad a szemnek.

TOP SECRET!

Amit most még nem mutatunk meg (mert titok addig amíg el nem érjük), az a fa teteje felülnézetből. Azért, mert a fa teteje fogja tudni megadni a választ arra, miért rejtjük el majd egy dús lombkoronával a nézni való izgalmas részleteket. A teteje is csak akkor, ha display – re kerül a növény. Mert a bonsai asztal magasságának megválasztásával elérhető, hogy a kihelyezett shohin teteje sejtessen mindent amit jó (volna) látni. Ezzel a gesztussal szeretnénk közelebb hívni majd a fához a látogatót/nézőt, hogy tekintse meg közelebbről is a bonsait. Ezzel a cseppnyi izgalmassággal és sejtetéssel szeretnénk megadni a becsületét a zárt és fegyelmezett homogén lombkoronának. Modern shohin bonsai eszközökkel dolgozunk a régies értékek felmutatásán.

Hogy ez a módszer jó lesz – e, azt az idő fogja eldönteni. Hogy ez a jelenlegi két nézőpontúság jó – e azt meg ti és akik látják a fát a beéréséig. Létezik egy anekdota, mely arról szól, hogy két buddhista szerzetes vitatkozik valamin. Nem tudják eldönteni melyiküknek van igaza. Az arra járó mestert kérdezik meg a végén aki nem tud állást foglalni a kérdésben. Menekülni próbál a szituációból, ezért azt adja válaszként, hogy az egyik lábbelijét leveszi és felteszi a fejére és úgy sétál ki a helységből némán. Erre az anekdotára a dada sok esetben hivatkozott. Mi sem tudtuk eldönteni jól gondoltuk – e, hogy így alakul a fa jövője. Egy dadaista gesztussal a műhely kutyáját kérdeztük meg erről, aki így válaszolt:


Ez most matsu vagy nem matsu? Bonsai vagy pre bonsai?

Ez most matsu vagy nem matsu? Bonsai vagy pre bonsai? A két kérdés jogos is meg nem is és fontos is és nem is és mindkét kérdésre lehet ezt is meg azt is válaszolni. Lehet relativizálni is meg nem is és lehet állást is foglalni meg nem is. Matsu mert fenyő és nem matsu, mert Japánban nem honos. Bonsai mert tálban nevelt, nem bonsai mert még nem kiforrott, pre bonsai mert még csak most ültettük át japán nevelőkonténerből és nem pre bonsai mert már elkezdtek beérni a jövőévi alvórügyek, a drót tart és bonsai tálban van a növény és látszik mivé válhat. De még mindig nem “kész bonsai” és még látszik, hogy yamadori alapanyagként indult.

A tavalyi drótozás és alakítás eredménye elkezdte tisztázni a fa jövőjét és kilátásba helyezett egy régies japán bonsai stílust, melyet viszonylag ritkán látni bonsai kertészetekben vagy bonsai kiállításokon. Jellegzetesen Pinus téma a stílus és jellegzetesen shohin illetve kifu méretben jó a megoldás. Ehhez a stílushoz/megjelenéshez/jelleghez leginkább kerek vagy mély és ovális bonsai tálat illő választani és ha már fenyő, akkor ezekből a legetikusabb a szürke mázatlan tál. De mielőtt előkerülne a tál, persze jön a drót és a bonsai drótozással előállított – egyetlen ágból kiinduló lombkorona “építés”. Ha mindez megvan, indokolt egy erős tápozás és következő évben jöhet az átültetés….

Ez volt tavaly és ennek az eredménye jött el idén. A tálválasztás fő meghatározója természetesen maga a fa és persze az esztétikai elképzelés volt. Ami kellett, az egy ovális, irreguláris formakezelésű mázatlan bonsai tál, mely igényét a fa jellege teremtette meg. Olyan bonsai tálat szerettünk volna, melyen nagyméretű vízáteresztő nyílás van a pangóvíz jelenség biztos elkerülése érdekében kialakítva – biztosítva a fenyők gyökerével együtt élő szimbiota gombák ideális nedvességi állapotát. A vízáteresztő nyílás egy áttört mintájú betéttel szűkíthető – hogy a forma kínálta tradicionális ültetésekre való használat esetén az ültető közeghez ne kelljen túl sűrű hálót használni – ha a gyökerek állapota szenes drén használatát indokolja. A tál megközelítőleg szabályos palástból épül fel, mely enyhén naivizál. A tál összhatása az antik japán bonsai tálak formavilágára és hangulatára historizál.

Az ültetés akadama és kiryu keverékébe történt, mely nem csak bevált, de egyszerűen kezelhető később is. Az idei fejlődések már viszonylag biztatóak és határozottabban rajzolják ki a jövőbeni lombkorona kontúrját. Egyetlen kérdés a gyökérzóna “kisdombos” jellege, mely szigorúan nézve nem etikus, de a következő átültetésig – mely esetében két év múlva lesz, van idő gondolkodni hogyan oldjuk meg – ha éppen nem süllyesztjük akkor be jobban a fát a tálba.

pinus nigra matsu european black pine bonsai kitsimono (2)


Kazari vázlat komono és katade mochi bonsai fákhoz I.

bonsai kazari idea for pine and chaenomeles shohin (4)

Kazari vázlat komono és katade mochi bonsai fákhoz. Modern kísérlet Chaenomeles japonica shohin accent plant – ként való bonsai displayben történő megjelenítésére…

Néha kell egy shohin, hogy ne kelljen kényszerből kusamono – t használni. Néha kell egy olyan shohin, ami nem top quality, ami azonos kvalitású mint a bonsai ami mellé kikerül a displayre. A bonsai – ami mellé kiválasztottuk a Chaenomeles japonica shohint – egy Pinus nigra. A Pinus katade – mochi, a Chaenomeles pedig komono méretkategóriájú. A Chaenomeles japonica han kengai jellegű, a Pinus pedig leginkább a bunjin stílusra enged asszociálni, de magán hordja a shakan bonsai stílus egyes jegyeit is. Téli és tavaszi displaynek készül a párosítás.

bonsai kazari idea for pine and chaenomeles shohin (5)

Télen a lombtalan ágrendszer és az esetleges termés, tavasszal pedig a virágok és a levélkezdemények adják az évszakra vonatkozó információkat az örökzöld Pinus mellett. A komono kell hordozza virágzó és gyümölcsöt érlelő lombhullatóként a női nem szerepét a kazarin belül a fenyő pedig örökzöld növényként a férfi szerepét. Ha a tokonoma – n belül a hármas egységet keressük illetve arra komponálunk, valami nem növényként megjelenő motívumra még szükségünk lesz, hiszen a shohin itt már az accentplant és éppen ezért nem érezzük hiányát egy kusamono – nak.
Használjunk tenpai figurát?
A kérdéses bonsai display két évszak megjelenítésére van tervezve. Az egyik a tél, a másik a tavasz. Ezért a leggyakrabban használt csiga, béka, rák, falevél, szarvas, nyúl, makk, darumadár tenpai figurák használata nem tűnik frappáns ötletnek.
Használjunk suisekit?
Végül is adja magát a dolog. Vagy mégsem? Az ötlet ugyan elsőre rendjén valónak és hangulatteremtőnek tűnik, de ha az elhelyezési lehetőségeket végig gondoljuk, ezt is át kell lépjük. A suiseki használat ebben az esetben azért nem működik, mert a hangsúlyozó növényként használt Chaenomeles – mondjuk úgy nem tűr meg semmilyen méretű suisekit (sem daiza sem suiban vagy doban kihelyezéssel). Ennek ellenére a hegyet mint motívumot megjelenítenénk, de talán máshogyan. A kakemono ugyan szóba jöhet, mégis ezen kompozíción belül – plaszticitását tekintve már soknak hat – illetve túl nagy kakemono volna szükséges. Így jutottunk el a kakejiku használathoz, mely ebben az esetben egy meglehetősen modern tekercsképként jelenik meg majd a kompozíción belül. A tekercskép témája egy Cseh országban megtalálható hegy melyet autóból fotóztunk még régebben egy olyan alkalommal amikor hazafelé hoztunk pár shohin alapanyagot… Tél volt, esett a havas eső útközben és csak járt az autó ablaktörlője. Ez az emlék megmaradt és mostanában scrollra dobtuk műhelyünkben.

bonsai kazari idea for pine and chaenomeles shohin (2)

bonsai kazari idea for pine and chaenomeles shohin (3)

A wallscroll elkészült, a komono bonsaihoz megvan a japán kézzel készült kaszkád shohin asztal, a katade – mochi fenyő bonsai is hamarosan tálba kerül – a bonsai tálat már elkészítettük hozzá és addig amíg el nem jön az átültetés ideje van idő készíteni hozzá egy magasságban és stílusban illő bonsai asztalt. Szinte minden készen áll egy modern kazari összefogására, egy kortárs experimentális kazari összehangolására…

bonsai kazari idea for pine and chaenomeles shohin (6)

habenaria radiata modern bonsai kazari kitsimono studio