Két dimenzióban Tajvan, Kína és tea meg persze bonsai

Két dimenzióban Tajvan, Kína és tea meg persze bonsai. Pontosabban Jiufen, Yunnan, Pu-erh és matsu. Ja és ballet. Lehet valami absztraktabb mint egy Pu-erh tea korong az alapozott festővásznon? Vagy egy balerina a bunjin bonsai szerkesztési elveinek segédvonalai közé szorítva? Lehet. Persze. Minden lehetséges, de most ebben a pillanatban ezen absztrakciók inkább úgy jönnek szóba, hogy a legelején említett témákban készültek legutóbbi grafikáink hol papírra, hol vászonra. Igen, vászonra – mert senki nem mondta, hogy csak papírra lehet grafikákat készíteni. Ezekből az elsőket már fel is töltöttük a Kitsimono Webshopba és a többi feltöltésével kapcsolatban meg…. meg hát itt nyilatkoztunk bővebben…

Szóval a híradás megvolt, rátoltuk a facebookra és az instára, majd dolgoztunk tovább – és ha minden jól megy egyszerre végzünk a keretezővel. De lapozzunk! A téma olyan, hogy a sorozat – melyben gondolkoztunk – pici magyarázatra szorul (ez nem ritka a kortárs művészet berkein belül valljuk be). Ez nem egy olyan sorozat ami azt jelenti, hogy egy képből sokat készítettünk volna (sorszámozással megkülönböztetve őket egymástól). Ez úgy sorozat, hogy a téma adott, de azon belül sok parafrázis készült. A grafikák általunk készített dúcokról lettek nyomtatva, de minden dúcról egyetlen nyomat készült és ezt követően a dúc megsemmisítésre került. Ez az eljárás a sokszorosító grafika valós értékére igyekszik utalni, hiszen a sokszorosítógrafika mint olyan, technikailag olyan vizuális értékeket képes felmutatni, mely értékeket más grafikai technika nem, vagy nem nagyon. Viszont ez a fricska nem öncélú, a sokszorosítási technika becsületét szerethetően igyekszik visszaadni és emellett a mai nyomdatechnológia és a digitális copy-paste világra köp nagyot…

“Mikor ezt a fotót látod, akkor már a valós idő szerint túl vagyunk időben azon amit látsz. A művészet olyan mint az emlékek. Nincs jövőideje. Csak jelenje meg múltja…”

 

KITSIMONO AZ INSTÁN!

KÖVESS MINKET TE IS!


Ez a fa görbe… Pinus bonsai bunjin tálban

pinus black pine bonsai bunjin literati in handmade pot (10)

Ez a fa görbe… Pinus bonsai bunjin tálban. Yamadori eredet és megmondhatatlanul sok méter bonsai drót után a fa a rendszeresen megszedett tűlevelei a rügykitörések és harmadolások után hellyel közzel hat év után a tálba ültetésen túl a modern talajfelszín kezelés mellett és annak ellenére köztes állapotba került. A köztes állapot azt jelenti, hogy ha a főbb ágakat és a törzsként kezelt felhúzott ágat meg lehet szabadítani a rafiától, értelmet nyer minden korábbi alakítás és “csak” a lombkorona sűrítése és finom drótozása marad hátra az elkövetkezendő tíz évre.

pinus black pine bonsai bunjin literati in handmade pot (3)

Mit jelent a modern talajfelszín kezelés? Egyszerű dologra kell gondolni, nem másra mint a modern shohin bonsaiok talajfelszínképzésére, mely sokszorosan “túlfújja” a megengedett moházási lehetőségeket. A paradigmák itt is úgy vannak átlépve, mint egy Mercedes Benz esetében a sportosan túlfújt gumik, melyeknek a féknyoma is jelentősen különbözik az oldtimerek féknyomától. Nem bontanánk ki közhelyesen milyen nem lett a talajfelszín és nincs értelme ecsetelni milyen – tudatosan épített – talajfelszínt építettünk ehhez a tálhoz a nebari köré, hogy a modern bonsai “bank rendszerét” ne puszta bunjin devianciaként adjuk elő…

pinus black pine bonsai bunjin literati in handmade pot (1)

A bonsai drótozásának koncepciója amolyan bunjin féle indíttatással kezdett, de ez az egyébként nem túl könnyű műfaj végül megjelent és leképeződött annak érdekében, hogy a bonsai tálat és a talajfelszínt leszámítva a modern bonsai mellé egy hagyományörzőbb megjelenést keltve közelítsünk a régebbi japán bonsai stílus alapjai felé… Igaz ugyan, hogy a bunjin bonsai stílus egyike a legfiatalabb bonsai stílusoknak és egyike a legnehezebb bonsai stílusoknak, de mégis egyike a legkedveltebbeknek is. Nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen a korábban részeg szerzetesek firkálmányainak tartott bonsai stílus mai megjelenési formái nem csak autentizálódtak, de ennek köszönhetően emblematikus lenyomatai is a japán bonsainak úgy mint az európai bonsainak. A felvételeken látahtó Pinus nigra is hasonló ideák mentén lett kialakítva és kimondott cél volt a növény konkrét bonsai stílus felé történő terelése úgy, hogy modernsége mellett a tradíciókat is képes legyen kifejezni a nézők és a kazari számára.pinus black pine bonsai bunjin literati in handmade pot (8)


Kengaira bunjin és tatamira spicc

pinus bonsai ballet and styling kitsimono art studio (2)

Kengaira bunjin és tatamira spicc. Talán elsőre furán hangzik mindez, de ha jobban belemegyünk nem is olyan különös a dolog. Az elején kezdve az egészet, egy Pinus nigra pre bonsait alakítottunk – illetve készítettünk elő, hogy a gép elé tehessük és fotózhassuk. Mindezt azért, mert kísérletbe kezdtünk és pár növényt összeszedve összehoztuk a mozdulatlanságot és a mozgást. Akik követik a Kitsimono Blogot tudhatják, hogy időnként kicsit titkolózunk és csepegtetünk amolyan előzetesként egy-két fotót. Most ebben is visszafogottak leszünk, de hamarosan megmutatjuk mire is a spicc cipő a bonsai asztalon. Annak előtte még pár szót ejtenénk erről a fenyőről, hiszen az egyik főszereplője lesz a következő projektünknek. Ami fontos lesz, hogy megválaszolandó kérdéseket dob fel a növény egyensúlyi helyzete és ami kérdéses lesz, maradhat-e így a növény pozicionáltsága és ha igen akkor mi kell még ehhez.

pinus bonsai ballet and styling kitsimono art studio (1)

Egyenlőre felkészítettük a növényt (többedmagával) a téma szerinti bemutatásra és különösen nagy hangsúlyt fektettünk a növény körbejárhatóságára – illetve arra, hogy minden oldalról legyen mit látni rajta. A síkok, a horizontális és vertikális korlátok megtartásával szokatlan fő nézetet teremtettünk és igen, megvan a miértje, mint ahogyan a balerinának is megvan minden mozdulatának a fő nézőpontja amit az előtte elhelyezkedő közönség jelöl ki. Nincs öncélú mozdulat és öncélú pozíció a színpadon vagy a tokonomában, hiszen nem a mozdulat a tárgy, hanem amit elmondunk vele.

pinus bonsai ballet and styling kitsimono art studio (3)

Kövessetek minket továbbra is, hamarosan jövünk a továbbiakkal…

kitsimono bonsai and ballet

Ha hasonló posztokat szeretnél olvasni katt ide:

kitsimono art studio

.

FB-FindUsonFacebook-online-512


Két napig Nakamawashi & bunjin

nakamawashi, bunjin, bonsai, bonsai alakitas, styling, kakejiku, bonsai display, bonsai displaying, kitsimono

 

A két napos bonsai rendezvény a Marczika Bonsai Stúdióban lesz megtartva, 2015. május 09. és 10.-én. Lesz bonsai alakítási bemutató, bonsai kiállítás berendezési tanácsok és bonsai “displaying” workshop és egy kis kusamono készítési lehetőség.

PROGRAM:

Szombat:
10:00 h – A bonsai és a kakejiku (wallscroll – japán tekercskép) kapcsolata és megjelenítése lesz a téma. Beszélünk arról, hogyan és milyen szempontok szerint állítunk ki bonsait kakejikuval, kusamonóval vagy suisekivel.
– HOZD EL A BONSAIODAT!
Ha elhozod a bonsai fádat, kiteheted tatamira, teszünk mellé kusamonót és kakejikut és készítünk róla egy bonsai display fotót! A fádról készült fotót aztán eljuttatjuk neked.
Előadók: Gyöpös Viktória és Tirpák Bálint
Vasárnap:
10:00 h – Pinus sylvestris yamadori alapanyagból készül bunjin bonsai. Bunjin bonsai alakítási bemutató.
Előadó: Papp Sándor

Itt lesz: a Magyar Bonsai Szövetség újonnan megválasztott elnöke Baumann Attila, aki az érdeklődőknek bemutatja a magyarországi bonsaiosok és bonsai klubok közös szervezetét. Lesz csatlakozási lehetőség a Magyar Bonsai Szövetséghez és megtudhatjuk, az elmúlt pár évben mi történt a magyarországi bonsai “New Talent” háza táján!

16:00 h – Bonsai kiegészítő növény workshop:
Kusamono, shitakusa, kokedama készítés Papp Sándorral, Gyöpös Viktóriával és Tirpák Bálinttal.

 

Forrás: Marczika Bonsai Stúdió


Nakamawashi & bunjin – bonsai hétvége a Marczika Bonsai Stúdió rendezésében

nakamawashi, bunjin, bonsai, bonsai alakitas, styling, kakejiku, bonsai display, bonsai displaying, kitsimono

2015 május 9. és 10. között kerül megrendezésre a Marczika Bonsai Stúdióban a ” Nakamawashi & bunjin “. Ez a rendhagyó bonsai hétvége annyiban különlegesnek ígérkezik, hogy Papp Sándor bonsai alakításának növénye egy bunjinnak előnevelt… …ezt inkább majd a helyszínen. Mi is ott leszünk és a bonsai és a bunjin bonsai kiállítási…. … nem, ezt sem áruljuk el egyenlőre. Mi már most elkezdtünk készülődni, reméljük eljöttök és részt vesztek ezen a bunjin bonsai stílusra hangolt hétvégén!