Salmo trutta! Sebes pisztráng színes ceruza rajz – Trout art újra!

Megint papírra került egy hal, megint hal rajzot kellett készíteni de ezúttal színesben. A kulcsszó most a Salmo trutta lett – ami a műlegyező horgászok egyik olyan kifejezése ami azonnal tűzbe hozza őket. Persze nem csak közöttük népszerű hal a szépségéről és erejéről elhíresült Sebes pisztráng. Bárki aki kirándult már olyan hegyek között, ahol a tiszta és változó sodrású hideg vízben megcsodálhatta a sokszor a felszín közelében rovarokra vadászó látható pisztrángot az egészen biztos, hogy maradandó emlékképként hordozza magával a látottakat. A legszebb halak közé tartozik.

Nem is csoda ha…

Nem is csoda, ha az un. ” Trout art ” követőit számos esetben alkotásra inspirálja vagy készteti ez a felséges pisztráng féle akit ” Yellow King ” néven is számtalanszor megénekeltek már. Így talán nem is szükséges jobban megmagyarázni, hogy hogy kerül a hal megint papírra…

Ez a mi műhelyünkben ( Kitsimono műhely ) Ingres papírra készült szabadkézi színes ceruza rajz ezúttal is Tirpák Bálint munkája, akiről tudható, hogy az elsősorban műlegyező világ berkein belül ismert un. ” Trout art ” irányzat hazai képviselője. A realisztikus koncepciójú rajz artisztikus felfogása némileg szakít a leíró jelleggel mégis a Sebes pisztráng fajta jellegéhez hű marad és így mutatja be az alkotó a művészeti eszközökkel kiemelni érdemes esztétikai és vizuális értékeket – melyek a XX. század elejéből ismert műlegyező irodalmak pisztráng ábrázolásaira gondolva egyértelműen historizálnak és erős utalást tesznek (művészeti értelemben). Ábrázolásmódját tekintve és a választott anyagokat tekintve (Ingres papír, Bruynzeel színesceruza) egyértelműen a szépművészet klasszikus útja mellett teszi le a voksot az alkotó aki vallja, hogy a XXI. századi digitális vizuális kultúra intenzivitása mellett a valós művészeti alkotások fontosabbak mint maga az internet.

Megvennéd?

A grafikát egyébként üvegezett 44 x 34 cm – es keretben paszpartúzva kínáljuk eladásra. A grafikából ez az egyetlen darab készült – így egyértelműen egyedi művészeti alkotás és csak egyetlen kattintásra vagy tőle: Itt találsz róla több képet és információt és itt tudod megvásárolni is!

 


Szabadkézi ceruzarajz – Szivárványos pisztráng mint Trout art

Szabadkézi ceruzarajz – Szivárványos pisztráng mint Trout art papírra vetve. Tudtad, hogy a legyező horgászoknak is van saját művészete és saját tárgyi illetve képzőművészeti vizuális kultúrája? Igen és ezt nevezik szerte a világban Trout-art – nak. A legyező horgászat ugyan sok féle de emblematikus motívuma az un. száraz legyes horgászat (amikor is műlegyekkel fognak pisztrángokat erdei vagy hegyi patakokban). Akik efféle dolgokkal bíbelődnek azoknak persze nem kell bemutatni ezt a félig rejtett művészeti irányzatot – aminek azon kívül nincsen semmilyen kötöttsége, hogy pisztrángot ábrázoljon az alkotás. Ez minden és ebben kell jónak lennie az alkotónak. Mivel azonban a legyezőhorgászat a világnak egy rendkívül pici szelete és a legnagyobb túlzással sem lehetne populárisnak nevezni ezért sejthető, hogy művészete sem az a tipikus urbánus poszt-pop kulturális jelenség. Talán éppen ez az egyik legnagyobb izgalma – ha szeretnénk “házi esztétáskodni” – hiszen a mai internettel terhelt kultúrzűrzavarban a szépművészetre visszautaló alkotások olyanok mint mikor friss levegőt engedünk be egy dohos helységbe.

Mi tagadás, mi is karcoljuk a digitalizmus bizonytalan élettartamú alkotásait az áramfüggő éterbe és bízva az átjátszókban elhelyezzük a magunkét mi is a virtuális térbe. De talán jobb, ha nem ez a minden… Ha éppen nem agyagot akkor papírt vagy vásznat veszünk elő mi is mint a többi művész és félresöpörve a mediális motívumokat klasszikus eszközökkel dicsérjük a szépművészetet.

Papír és ceruza

Nincs is jobb, mint mikor a műteremben az asztalt tisztára törli az ember és egy Fabriano papírt előkészítve jól kihegyezett ceruzával az időt a szabadkézi rajz szolgálatába állítja – hogy elkészülhessen valami ami végre nem digitális, hanem valós műtárgy és egyben persze egy jó rajz is.

A tonkin legyezőhorgászbot szerelmeseinek és a realisztikus műlegyek kedvelőinek világát idéző pisztrángot ábrázoló grafika természetesen a klasszikus tradíciókhoz híven papírra készült és keretezve kerül eladásra (mert egyébként eladó). A rajz Tirpák Bálint munkája, mely az elsősorban műlegyező világ berkein belül ismert un. ” Trout art ” irányzat képviselője. A realisztikus koncepciójú rajz artisztikus felfogása némileg szakít a leíró jelleggel mégis a Szivárványos pisztráng fajta jellegéhez hű marad és így mutatja be az alkotó a művészeti eszközökkel kiemelni érdemes esztétikai és vizuális értékeket – melyek a XX. század elejéből ismert műlegyező irodalmak pisztráng ábrázolásaira gondolva egyértelműen historizálnak és erős utalást tesznek (művészeti értelemben). Ábrázolásmódját tekintve és a választott anyagokat tekintve (papír, ceruza) egyértelműen a szépművészet klasszikus útja mellett teszi le a voksot az alkotó aki vallja, hogy a XXI. századi digitális vizuális kultúra intenzivitása mellett a valós művészeti alkotások fontosabbak mint maga az internet.

A Szivárványos pisztrángot ábrázoló rajz keretezve megvásárolható:

ITT!


Kortárs festészet és Coming soon!

Azt mondják művészekkel személyesen találkozni jó dolog. Azt mondják egy festőművész műtermében járni érdekes és izgalmas. Valójában attól sokkal több!

Úgy alakult, hogy összesodort az élet minket Szunyoghy Viktória festőművésszel és bár még az interneten is oly hivatalos dolog így írni erről… Lapozzunk inkább! Valójában (művészeti szempontból és művészként nyilatkozva) egy végtelenül otthonos műteremben jártunk és a művészet hús-vér eleven valóságában megcsodálni Viktória munkáit… bizony mondjuk sajnálhatjátok, hogy csak olvasva szerezhettek erről tudomást… viszont… nem véletlenül említjük ezt most fel és nem véletlen, hogy pont a Kitsimono blogon szólunk most erről. Hogy pontosan mire is gondolunk azt most (még) nem bontjuk ki jobban de hamarosan jövünk a részletekkel és Viktória művészetéből is elhozunk nektek egy szeletet ami nem csak szerethető de rabul ejt és onnantól egyszerűen elengedhetetlen!

Hamarosan jövünk!


Legyen 2021 a ti évetek!

Sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk mindenkinek aki ebben az esztendőben velünk tartott és természetesen mindenkinek aki olvassa ezt a posztot!
Ez az esztendő sok megpróbáltatás elé állított mindannyiunkat de a másik oldalról meg sokat adott!
Sose keseredjetek el, legyetek optimisták és minden körülmények között nézzetek előre és építsétek magatokat testileg is és lelkileg is!
Mi 2021 – ben is itt leszünk és sok meglepetéssel készülünk a Kitsimono műhelyből! Tartsatok velünk (ahogyan eddig is tettétek) és ne felejtsétek el, a komfortzóna lehet művészet is!

Láttad már a Kitsimono webshopon az újdonságokat?

Nem? Akkor katt ide vagy a képre!


Kapd el és engedd el! Legyező horgászat Pu erh teával

Kapd el és engedd el! Legyező horgászat Pu erh teával és kézzel készült chawannal. Bizonyára ismeritek a “Catch and release” fogalmat. Vagy nem? Jó oké, nem biztos. Ti akik rendszeresen olvastok minket nem biztos, hogy horgásztok, nem biztos, hogy pergettek és különösen nem biztos, hogy legyeznétek. Na de ki tudja? Menjünk biztosabbra – szerintünk azt viszont biztosan tudjátok, mi az a Pu – erh tea. Így már megvan a szál ugye? Ha igen, akkor oké, mert nagy követ enged leesni a szívünkről. A Kitsimono webshopban a múltkor írtunk egy posztot a promóciók közé erről a témáról – már ami a kínai vörös tea világát és a fly fishing találkozását a Catch & release művészetét teszi egymás mellé párban és elmondja, miért érdekes ez. Idáig ez majdnem reblogging, de részint nem blogból emelünk és nem ugyanazt és nem újra ugyanazt. Mielőtt belebonyolódnánk, jöjjön amiért felhozzuk ezt ebben a blogban is.

Egy, kettő, három. Legyezés, vörös tea és pisztráng. Vagy… stílusosabb lett volna úgy, hogy 3 – 5 – 7, ha már puerről van szó. Nem csak azért mert 357g általában egy jobb préselt pu erh tea súlya, de azért is mert úgy tartják sokan, hogy a #3, #5, #7 – es vízen úszó legyező zsinórok a legjobbak pisztrángozáshoz (ha már témánál vagyunk) és persze a pisztráng ezekre csak felteszi a pontot, ha hármat, ötöt, vagy hetet fogunk. De nem húznánk tovább az időt, eláruljuk mit akarunk mondani ezzel a poszttal. Azt, hogy lényegében elkészült végre a KITSIMONO OFFICIAL YouTube csatornánk és fel is került az első videónk. Nézzétek meg és nyomjatok rá egy lájkot ha tetszett és ne felejtsetek el feliratkozni!


Két dimenzióban Tajvan, Kína és tea meg persze bonsai

Két dimenzióban Tajvan, Kína és tea meg persze bonsai. Pontosabban Jiufen, Yunnan, Pu-erh és matsu. Ja és ballet. Lehet valami absztraktabb mint egy Pu-erh tea korong az alapozott festővásznon? Vagy egy balerina a bunjin bonsai szerkesztési elveinek segédvonalai közé szorítva? Lehet. Persze. Minden lehetséges, de most ebben a pillanatban ezen absztrakciók inkább úgy jönnek szóba, hogy a legelején említett témákban készültek legutóbbi grafikáink hol papírra, hol vászonra. Igen, vászonra – mert senki nem mondta, hogy csak papírra lehet grafikákat készíteni. Ezekből az elsőket már fel is töltöttük a Kitsimono Webshopba és a többi feltöltésével kapcsolatban meg…. meg hát itt nyilatkoztunk bővebben…

Szóval a híradás megvolt, rátoltuk a facebookra és az instára, majd dolgoztunk tovább – és ha minden jól megy egyszerre végzünk a keretezővel. De lapozzunk! A téma olyan, hogy a sorozat – melyben gondolkoztunk – pici magyarázatra szorul (ez nem ritka a kortárs művészet berkein belül valljuk be). Ez nem egy olyan sorozat ami azt jelenti, hogy egy képből sokat készítettünk volna (sorszámozással megkülönböztetve őket egymástól). Ez úgy sorozat, hogy a téma adott, de azon belül sok parafrázis készült. A grafikák általunk készített dúcokról lettek nyomtatva, de minden dúcról egyetlen nyomat készült és ezt követően a dúc megsemmisítésre került. Ez az eljárás a sokszorosító grafika valós értékére igyekszik utalni, hiszen a sokszorosítógrafika mint olyan, technikailag olyan vizuális értékeket képes felmutatni, mely értékeket más grafikai technika nem, vagy nem nagyon. Viszont ez a fricska nem öncélú, a sokszorosítási technika becsületét szerethetően igyekszik visszaadni és emellett a mai nyomdatechnológia és a digitális copy-paste világra köp nagyot…

“Mikor ezt a fotót látod, akkor már a valós idő szerint túl vagyunk időben azon amit látsz. A művészet olyan mint az emlékek. Nincs jövőideje. Csak jelenje meg múltja…”

 

KITSIMONO AZ INSTÁN!

KÖVESS MINKET TE IS!


Pinus nigra bonsai télen – behavazott mochikomi

Pinus nigra bonsai télen – behavazott mochikomi a kertben. Mostani posztunkat a havazás, az idei első havazás hozta magával és természetesen a tél nyugalma engedi, hogy elmerengve egy-egy bonsaion szabadon asszociált gondolatainkkal előjöjjünk blogunkban.

“Ha valamit már túl sokszor túl sokáig néztél, helyezd más kontextusba.”

Ha valamit évekig szinte nap mint nap nézünk és látunk akkor bizonyos, hogy már másként látjuk mint mások. Hogy milyen mértékig tartottuk meg a reális képet a fáról azaz a bonsairól az esetenként viszonylagos. Egy biztos, a kialakuló érzelmi kötelék és a bonsai jövőképének illúziója még helyre billenthet mindent.


Erről a Pinus nigra fenyőről nem először írunk. Messziről kezdte a fa és a mochikomi ugyan yamadoriként számlált le tízet esztendőkben de tálban nevelve is hozzáadott nyolcat vagy kilencet. Az eleinte könnyűnek tűnő feladat évről évre nagyobbat nőtt mint az eredmény. Ez annyira így volt, hogy egy ponton, mikor már elkezdtük a displayben gondolkodás miatt beszerezni az accent shohinokat és készítettünk hozzá kakejikut, bonsai tálat és szereztünk hozzá bonsai asztalt, kénytelenek voltunk más művészeti ágból erőt, ötletet, ihletet és viszonyítást meríteni. Ez a művészeti ág a táncművészet volt, azon belül a balett – a bonsai és a balett kapcsolatában megmutatva. A tánc statikája és dinamikája persze új kérdéseket vetett fel és új feladatokat is adott. Azóta eltelt két év és azt is mondhatnánk, hogy ma sem tartunk sokkal előrébb – ha nem vennénk figyelembe az esztétikai és statikai (nem kézzel fogható) eredményeket.


A bonsai alakítás világában roppant nehéz dolog, hogy a kvalitásos japán bonsai világa folyamatos impulzusokban ad újabb és újabb inspirációkat és nehéz ugyanannál a koncepciónál maradni tíz évig… Ha mégis meg tudunk maradni ugyanannál a koncepciónál, kifejezetten ajándék az időjárástól példának okáért a havazás. Egy más látvány, egy más hangulat születik ideiglenesen és akár új gondolatokat is elindíthat, de segíthet észrevenni hibákat vagy erősítendő előnyös részleteket vagy tulajdonságokat a fán.

Nézzetek behavazott bonsaiokat! 😉

 

 


Fuding kínai fehér teák mint az eleven ázsiai tea kultúra préselt adomái – tea blog IV.

Fuding kínai fehér teák mint az eleven ázsiai tea kultúra préselt adomái – tea blog IV.

A fehér teák világa az egyik legtöbb nyugalmat és harmóniát rejtő és hozó adoma a tea termőhelyekről és teakészítők kezeitől. Ha arra gondolunk, hogy a fehér teák is kivívták a régi tradicionális teavilág unikális préselt teái közt a helyüket, mindjárt nagyon érdekessé kezd válni a préselt fehér tea fogalma. De miről is van itt szó?

A fehér teák esetében is úgy tartják, minél idősebb annál inkább érték, ami azt jelenti, hogy az európai mércével felállított un. szavatossági időn túl kezdődik a tea mint fogalom esetükben is. Egy néhány éves tea nem csak drágább mint egy friss, de az íze is jó értelemben változik (ha megfelelően tárolják). A néhány évet meghaladó korú teák viszont esetenként már komoly értékekké válnak mind eszmeileg, mind pénzben. Ez természetesen igaz a fuding teákra is, melyek a teák közt különös kulturális “karriert” futottak be. Eleinte nem létezett préselt teaként. Viszonylag új keletű dolog, hogy el lehet érni ebben a formában is és a legérdekesebb, hogy ezt az “újítást” az ázsiai teák világa kifejezetten jól fogadta és hamar, tökéletes módon illeszkedett a fuding a tradicionális préselt teák közé.

A teakultúra elevenségének élő bizonyítéka a préselt fuding is éppen ezért. Felmerül a kérdés, tradíciókon nyugvó modern tea hóbort – e a préselt white tea? Nem hinnénk de tény, hogy szerethető kegy Ázsiától. Egy tradicionális tea új formát ölt és úgy hat, mintha mindig is az új alakjában lett volna fellelhető. Egy időben Kína kifejezetten kereste a lehetőséget, hogy a lehető legtöbb helyről visszavásárolja ezeket a préselt luxuscikkeket és felhalmozza azt mint valami főzhető “arany tartalékot”. Manapság persze van olyan szerencsénk, hogy viszonylag könnyen beszerezhetjük és mivel az elkészítése nem is bonyolult, a legtökéletesebb formájában élvezhetjük ha kedvünk éppen úgy tartja – csak legyen szívünk megkezdeni a préselt tea korongot valahol…


Tea kerámiák és ikebana kőcserepek csendélet szereplőkként

A kerámiák és kőcserepek, azaz az ezekből készült tárgyak és művészeti alkotások alkalmasak többek között csendéletek létrehozására és a létrehozott csendéletek pedig fotók készítésére. Műhelyünkben az elkészült kerámiákat fotózás után szoktuk polcra tenni, de nincs ez mindig így. Sok esetben túl erős a késztetés, hogy készítsünk egy – két olyan fotót is szimpla kedvtelésből, ami reményeink szerint picit túlmutat a tárgyfotózáson. Ezekből szeretnénk most párat megosztani veletek és reméljük, hogy kedvetekre való lesz.


Yin zhen fehér tea chawanból és shohin bonsai – tea blog II.

Yin zhen fehér tea chawanból és shohin bonsai – tea blog II. Ezúttal fehér teázunk és nem meglepő módon, igyekeztünk a tea színvilágához és hangulatához harmonikusan illő chawant választani. A teák között előkelő helyet foglaló Bai hao Yin zhen egy könnyű és kellemes tea, mely fogyasztása hidegen és melegen is egyaránt ajánlott. Ha melegen fogyasztjuk 70°C – 80°C – os vízzel – lehetőleg minél lassabban – szükséges leönteni a teát. Ha hidegen fogyasztanánk, akkor lényegesen több időt vesz igénybe a teakészítés. Ez esetben órákon keresztül érdemes áztatni a lehető legtisztább és legfrissebb vízben. Ezt a teát nem csak ízéért és zamatáért, de számos az egészségre kedvező hatásáért is fogyasztják.

Yin zhen tea - Silver needles

Yin zhen tea – Silver needles

 

A hangulat fokozásának érdekében “mellékeltünk” a teához egy shohin bonsait és egy tenpai figurát, hogy addig is amíg ízleljük a Yin zhen – t, legyen min járjon a tekintet. Nem szükséges tea mesternek lenni ahhoz, hogy igazán kellemes élményt jelentsen az urbánus trendekből és a hagyományokból egyszerre merítkező teázgatási forma. A badarai chawan ebben az esetben akaratlanul is szertartásossá teszi a teázó mozdulatait, mert a “láb” egyensúlyi helyzete megköveteli az óvatosságot és a lassú mozdulatokat (ellenkező esetben kiömlik a tea).

Érdekességként:

Egy taiwani ismerősünk szerint, a Bai hao Yin zhen tea hatásának köszönhetően a bőr egészséges marad és öregedése is lassul. Az ázsiai nők bőrének különleges szépségére is ez a magyarázat szerinte és a hosszú életre ugyan úgy…