A nyári időszak, a nyár közepe sok szempontból nem kedvezhet a hangulatos kusamono display kialakításához. A kusamonónak beültetett növények közül a legtöbben már elvirágzottak és a termést érlelő vagy csak leveleikkel díszítő  példányok nem nyújtanak olyan attraktív látványt, mint tavasszal. Az üde zöld tavaszi levélszínt lassanként felváltja az érettebb, sötétebb színhangulat, kevesebb a kolorit. Ez azonban csak látszat, mert körültekintő komponálással nem nehéz olyan csoportot összeültetni, ahol a résztvevő nővények közül mindig más és más mutatja éppen előnyös oldalát és tulajdonképpen nem ördöngösség olyat sem találni mely éppen nyár közepén virágzik, így nem kell teljesen lemondanunk a virágok, a virágzó kusamono látványáról sem. Ami tavasszal virágzott, az most levelével díszít, ami tavasszal csupán ígéret volt, mostanra kinyitotta virágját, a nyár közepére magasra nyúlt fűfélék pedig ideálisan képesek “lazítani” a növények tömegét, kecsesebbé, üdébbé tenni az összeültetett növények megjelenését.

.

 

.

 

.

 

.

 

.

 

.

 

.

Ezt a kusamono kompozíciót színhangulata teszi egységessé, ami kellemes ellenpontját adja a szereplő növények igencsak különböző megjelenésének. A bolyhos levelű, vastag szárú zsálya, a fodros heuchera és a filigrán füvek összhatása visszafogott, rózsaszín-zöld-sárga színhangulatban harmonikus egységet mutat melyben mégis megvannak a szükséges ellenpontok, különbségek anélkül, hogy disszonáns hatást keltenének. A kusamono tál, mely méretét és megjelenését tekintve bonsai tál kategóriába sorolható, sötét tónusban tartott, matt barna színnel, lefelé szűkülő formájával, kifejezett, áttört hatású lábaival “elemeli” a display tatamijáról illetve a kerámia alátétről a kompozíciót.

kusamono in summer on display kitsimono (6)
kusamono in summer on display kitsimono (2)

Kommentek

comments