A bonsai színpada a tokonoma vagy a ballet tokonomája a színpad. A szavakkal való játék itt nem is olyan öncélú és minél mélyebbre igyekszünk “ásni”, annál inkább bebizonyosodik, hogy a mozdulatlanság és a mozgás közt rengeteg esztétikai és tartalmi összefüggés van. Helyesebben mondva mindkét esetben a kifejezési forma szabályokat és szempontokat teremt, melyek a szemlélő ember számára elengedhetetlenek a bemutatásra, a műélvezetre és egyáltalán a szereplő mozgásterének értelmezhetőségére.
Tokonoma vagy színpad, fő nézőpont és bókoló csúcs vagy plié és éffacé… Egy síkra komponált három dimenzió és egyensúly. Klasszikus és modern azonos művészeti térben. Fix horizont, meghatározott motívumkincsek. A tradíció külsőségei nélkül is működő de azzal együtt is és a nélkül is szerethető művészet vagy művészi élmény. Alkotóként vagy előadóként hosszú úttal megközelíthető és nehezen elsajátítható. Felszínes és mélyebb rétegű síkok együtt hatásában létező…
Ahogyan a balletban is a táncosnak meghatározott irányban kell pozicionálnia és a közönség tekintetével frontális rendszerben viszonyulni, úgy a bonsai is rendelkezik egy jól meghatározott nézőponttal amely hasonlóan frontális rendszerben mutatkozik a néző szűk mozgástere előtt. Ebben a tekintetben talán az egyetlen különbség a ballet és a bonsai között, hogy egy nézőtéren a színpad előtt a szemlélő “rögzített” és a balerinának van mozgástere – míg a bonsai esetében fordítva – a bonsai rögzített és a nézőnek van mozgástere. Az emberi test megfeszülő és ellazuló izmai egy-egy mozdulat esetében hasonlóan artisztikus pillanatot teremtenek mint egy bunjin bonsai esetében a törzs és az ágvégződések viszonyrendszere. Egy spiccen álló balerina megfeszülő izmai egy kéztartásban gyönyörűen feloldódva válnak összhatásban könnyeddé – mint ahogyan egy Pinus bonsai szikár törzse is érzékenyen képes oldódni az ágvégződések érzékenyen felfelé fordított utolsó gyertyáiban.
Az izgalmas kontraszt arra ad okot, hogy a szemlélő várjon még valamit a látottaktól és ne érezze úgy “ennyi volt”. A balletban a meghajlás előtti időegységekben mindig van tovább, a mozdulatot mozdulat követi. A bonsai esetében is mindig van tovább, de itt már nem a bonsai fog mozdulni, hanem a látottak által keltett érzelmek, érzetek és gondolatok, impressziók – a kazari láthatatlanul folyamatosan pulzál, mint ahogyan a balerina szívverése is a nézőszámára láthatatlanul de folyamatosan jelen van.
“Nem az a kérdés, a balerina mennyire szép. Az a kérdés, jó táncos – e. Mint ahogyan a bonsai esetében is alapvetés kell legyen, hogy a mesterségbeli része természetes módon jelen legyen… …a ballet előadást sem feltétlen azért nézzük, hogy tánc technikákról alkossunk kritikákat, hanem az előadás élvezetéért – úgy a bonsait is…”
Sztár balett és top quality bonsai? Hogy kinek mit jelent a top quality bonsai az sok mindentől függhet, de emellett az elit bonsai kategória mellett létezik egy roppant őszinte és könnyed műfaj – mely oldottságával és frissességével legalább úgy hat mint egy öt Michelin csillagos sushi bárban a teljes menü készítése közben a kés mellett a morijaki: Szép. Nincsenek kérdések, nincsenek válaszok és eldöntendő irányok, csak egy növény, mely kerámiába van foglalva és természet adta szépségével, levélzetével és habitusával egyszerre hat dísznövényként, dizájn elemként és bonsaiként – miközben egy mesterséges környezetbe beemelt természet-töredék tisztán érzékelhető kulturális aurával. Annak ellenére, hogy szinte növényi minimalizmusra utal az efféle növény megjelenítés számos szem előtt tartandó szempont van, melyek figyelembevétele és kifejezése megkerülhetetlen, ha könnyedséget szeretnénk láttatni. Ha a táncművészet felől tekintünk az ilyen könnyed bonsaiokra, azonnal hatnak ránk az egyszerűbb mozdulatok, a térben megjelenő test és annak minden feszültsége és oldottsága. Ennek az az oka, hogy egy balerina mozdulatai szépek – mintahogyan egy növény formája is szép és a külsőségek innen nézve új szemlélődési élményt képesek közvetíteni a néző felé.
A ballet és a bonsai közötti kulturális és műfaji különbözőségeket hosszasan lehetne sorolni – mint ahogyan az azonosságokat is. Mindkét kulturális illetve művészeti szerep másként ágyazódik és másként jeleníti meg saját magát a kultúrában. Mind a kettő un. “Art in real time” – azaz akár a múltból merít, akár kortárs – az adott pillanatban ható művészet.
