Ha valaki abban a cipőben jár, hogy a kertjében sok bonsai veszi körül, de mindig szeretne valami újdonsággal babrálni, vagy éppen most jött rá, hogy shohin bonsai fákat (is) szeretne maga kinevelni, vagy egyszerűen nem tud rá sokat áldozni, de szeretne pár shohin bonsait, annak illetve azoknak ajánlható számos bonsai alapanyag, amit szinte aprópénzért be lehet szerezni és pár év alatt mutatós – stilszerűen; ” kawai ” shohin bonsai nevelhető…

…talán nem is szükséges itt folytatni a bevezetőt. Minden profi, vagy haladó, de mondjuk inkább úgy bonsai ” enthusiast ” kapva kap az alkalmon, ha bonsai alapanyaghoz juthat és azzal tud valamit kezdeni hosszú távon, sőt méginkább, ha rövid távon is érhető el az alapanyaggal eredmény. Ebben a posztban ajánlanánk most három shohin bonsainak való alapanyagot, amiből jó növényt lehet nevelni és ehhez nem is kell sok idő és nem is kell túl nagy tapasztalat – mindössze egy jó bonsai olló, esetleg egy shohin konkáv, meg persze egy két apró feltétel.

shohin chaenomeles pre bonsai praktik kitsimono (3)

CHAENOMELES FÉLÉK:

Chaenomels féléket pár százasért, vagy egy-két ezresért már bárhol be lehet szerezni kertészeti alapanyagként. Általában a piros, vagy meggyszínű virágúakat lehet kapni konténerezve. Magyar nevük Japánbirs és bármily meglepő, de a Rózsafélék családjába tartoznak.

Miért jók bonsai alapanyagnak? Erős növények. Jól bírják a metszést, könnyen drótozhatóak rugalmas ágaik és mindenhonnan hoznak gyökérsarjat – amit meg is tarthatunk (akár ágaknak, akár szívóhajtásnak), de ki is vághatunk. Erélyes gyökeresedésűek, talajra nem igazán válogatósak, könnyű virágzásra bírni őket. Sárga termésük már picit nehezebben – intenzív tápozás mellett tartható meg. Gond nélkül áttelel a magyarországi teleken is, viseli a napot és nem nagyok a levelei.

Mibe ültessük és mivel tápozzuk? Bármi legyen az ültető közeg, két fontos szabály van. Meszes talajt érdemes kerülni, és szálas – rostos tőzeget érdemes hozzáadni. Ideális esetben a shohin bonsai kertészek shohin akadama és kiryu keverékébe tesznek egy kis tőzeget (mondjuk 4:4:2 arányban). A tápozást tekintve nem kell félnünk, nehéz túltápozni őket – különösen ha termés van rajtuk. Használjunk természetes trágyákat (Biogold, Aburakazu, Tamahi, Green King) és öntözzünk bő vízzel esetükben.

Metszés, drótozás és bonsai tál választás. Metszésüket tekinte probléma mentesek. A tavaszi erősebb metszéseket is könnyen “átlépik”, könnyen ágaznak el, de azért ne várjunk tőlük annyit mint mondjuk egy Ulmus – tól. Drótozásuk könnyű, nem törnek az ágak, viszont általában két év szükséges a kívánt forma megmaradásához még a vékonyabb ágak esetében is. Választhatunk hozzájuk mind élénk virágainak köszönhetően, mind látványos sárga gyümölcsüknek köszönhetően élénk színű mázas tálakat és mázatlan földszínűeket egyaránt.

Kedvelt bonsai stílusaik shohin méretkategóriában: Kabudachi, sekijoju, neagari, han-kengai.


 

shohin forsythia pre bonsai praktik kitsimono (2)

FORSYTHIA:

A Forsythia féléket (Aranyfa) – hasonlóan mint a fentebb említett Chaenomeles féléket igen olcsón be lehet szerezni kertészetekben. A jó gyökeresedés, a gyors fejlődő képesség, a viszonylag gyors vastagodás, a szívósság, a könnyen virágzás jellemzi – ami nem meglepő egy az Olajfafélék családjából származó növénytől. Egyetlen hátránya, hogy időnként teljesen rapszodikusan el-el hagyhat kisebb ágakat – de gyorsan növeszt helyettük másikat. A látványos sárga virágzat, a legkisebb shohin méretkategóriák céljának realitása teszi népszerűvé a shohin bonsai kedvelők körében. Tavasszal az elsők közt virágzik, ezért a tavaszi bonsai kiállítások shohin állványain gyakran felbukkan…

Miért jó bonsai alapanyagnak? Erős növény. Jól bírja a metszést és gyorsan ágazik el. Nem túl könnyen drótozható ugyan – mert könnyen eltörnek az ágak hajlítás közben – viszont hamar a beállított irányban maradnak ágai. Erélyes gyökeresedésű, talajra nem válogatós. Könnyen virágzik. Gond nélkül áttelel a magyarországi teleken is, jól viseli a napot, viszonylag kicsik a levelei. Sebei gyorsan kalluszosodnak.

Mibe ültessük és mivel tápozzuk? Ültető közegnek használjunk akadamát rostos tőzeggel fele-fele arányban keverve. A tápozást tekintve használjunk természetes trágyákat (Biogold, Aburakazu, Tamahi, Green King) és öntözzük bő vízzel.

Metszés, drótozás és bonsai tál választás. Metszésüket tekintve probléma mentesek, annyira azért érdemes figyelni, hogy – hasonlóan a Japán juharokhoz ( momiji ) – a metszfelület után egy ízközt gyakran visszaszáradnak az ágak. Választhatunk hozzájuk ugyan élénk színű mázas bonsai tálakat, de általában a visszafogottabb zöldek, kékek, beige vagy fehér színűek jobban passzolnak. A legkisebb shohin méretben nevelve azonban választhatunk hozzájuk akár türkiz, rózsaszín, lila sőt narancssárga shohin bonsai tálakat is.

Kedvelt bonsai stílusai shohin méretkategóriában: Moyogi, sekijoju, shakan, sumo.


 

shohin ulmus nire pre bonsai praktik kitsimono (1)

ULMUS FÉLÉK:

Az Ulmus – ok, szilek mint bonsai alapanyagok hálás növények. Igen gyorsan nőnek, nevelhetjük őket akár csak metszéssel a drótozással nem nagyon törődve, de nevelhetjük őket az utolsó részletig mm – pontosan kidrótozva is. A Szilfa félék családjába tartozó növények hasonlóan reagálnak a metszésre mint a sövény növények. Könnyen szaporíthatóak fás dugványról, gyökérdugványról és zölddugványról.

Miért jó bonsai alapanyagnak? Erős növény. Jól bírja a metszést és gyorsan reagál a metszésre dúsulással. Könnyen drótozható. Erélyes gyökeresedésű, talajra nem válogatós. Gond nélkül áttelel a magyarországi teleken is, jól viseli a napot. Kicsik a levelei, ezért kisebb bonsai méretkategóriákban is léptékhelyes marad a növény.

Mibe ültessük és mivel tápozzuk? Ültető közegnek használjunk akadamát rostos tőzeggel fele-fele arányban keverve. A tápozást tekintve használjunk természetes trágyákat (Biogold, Aburakazu, Tamahi, Green King) és öntözzük bő vízzel.

Metszés, drótozás és bonsai tál választás. Metszésüket tekintve probléma mentesek. Választhatunk hozzájuk bármilyen mázas bonsai tálat.

Kedvelt bonsai stílusai shohin méretkategóriában: Moyogi, hokidachi.

Kommentek

comments